Lódarázs-offenzíva Dubajban

iho   ·   2013.11.20. 17:30
cim

Az amerikai gyártó keményen forszírozza az F/A-18-asokat, a Hornetet több jelentős harcigép-tender valószínű győztesének tartják a cégnél, és ha kell, komoly erőforrásokat csoportosítanak át a gyártás meghosszabbítására illetve a továbbfejlesztésre: ez derült ki a Boeing vezetőinek Dubajban adott nyilatkozataiból.

Mint arról korábban beszámoltunk, a katonai gépek szektorában azért jelent igen fontos bemutatkozási lehetőséget a Dubai Airshow, mert ama ritka övezetek egyikében tartják, ahol van még erős fizetőképes kereslet a légi haditechnika fejlesztésére, miközben sok más helyen, így magában az Egyesült Államokban is, komoly költségvetési megszorítások akadályozzák a modernizálását.

Az YF-18-as 1976-ban...

A Boeing vezérigazgatója, Jim McNerney a riportereknek elmondta: jó esély van arra, hogy az F/A-18-as megnyerje a brazíliai versenyt, annak ellenére, hogy a dél-amerikai óriásállamban kitört az amerikai kémkedési botrány. A reményeket egyebek mellett az alapozza meg, hogy a brazilok közben ugyancsak a Boeingtól kapnak komoly támogatást az új hazai katonai teherszállító fejlesztésre is.

A Boeing reményei szerint legrosszabb esetben is 2016-ig tart a Hornet gyártása, ugyanakkor McNerney valószínűnek tartja, hogy bőven később is működni fog az összeszerelő vonal. Ha az Egyesült Államokban a Pentagon úgy dönt, hogy kizárólag a Lockheed F-35-ösére fókuszál, akkor a Boeing is hamarosan eldönti, mennyi saját befektetést szánjon a gyártósor fenntartására, amíg befutnak az új megrendelések – fogalmazott a Boeing-vezér.

Dennis Muilenburg, a cég katonai divíziójának vezetője még konkrétabb volt, ő ugyanis bejelentette, hogy a Boeing a mostani megrendelések kifutásával lezárja a C-17-es stratégiai szállítógépek gyártását, és az így felszabaduló pénzt is a Hornet-vonal életben tartására fordítja. Ő több mint száz további gép megrendelésében és elkészítésében bízik, a brazíliai mellett konkrétan említve az Egyesült Arab Emirátusok, Katar, Kuvait, Kanada és Dánia gépvásárlási szándékait.

...és a mai Super Hornetek Afganisztán fölött

Kanada és Dánia azért különösen érdekes, mert ez a két ország nyitotta újra a maga harcigép-tenderét azután, hogy az előző menetben a versenyt már megnyerte volna az F-35-ös, de a késések és a költségtúllépések miatt e két ország újrakezdte a harcot a megrendelésért a cégek között.

A Boeing nem nagyon említi, mert ez azért mégiscsak a konstrukció életkorára utal, hogy a napokban volt 35 éves évfordulója az ős F-18-as első felszállásának. Sőt, a típus eredete még arra a könnyű vadászgépversenyre vezethető vissza, amit a hetvenes évek elején a General Dynamics YF-16-osa nyert meg a Nothrop YF-17-esével szemben: utóbbi gép azonban, elsősorban kéthajtóműves elrendezése és szélesebben terpesztett főfutói miatt, felkeltette a haditengerészet érdeklődését.

Az F/A-18-as a megfelelő átalakítások, szerkezeti megerősítések, a felhajtható szárnyvég megtervezése után 1978. november 18-án emelkedett először a levegőbe, hogy aztán a McDonnel-Douglas segítségével a haditengerészet és a tengerészgyalogság meghatározó típusává érjen, és amely később nemcsak az F-14-es Tomcatek, hanem a földi támadó A-6-osok, majd a felderítő szerepkörben a Growlerek révén a Prowlerek szerepét is átvette. Ugyancsak fontos sikere a típusnak, hogy Amerikán kívül olyan államokban is használják, például Finnországban, Spanyolországban, Ausztráliában, ahol a gép nem hordozókról, hanem szárazföldről üzemel.

Az Advanced változat zárt fegyvertartállyal, illeszkedő póttartályokkal, átalakított beömlőkkel

Már az MDD-t és termékeit átvevő Boeing fejlesztette ki a Super Hornetet, az eredeti Lódarázs modernizált, nagyobb, megnövelt hatótávolságú és megerősített fegyverzetű változatát, néhány hónapja pedig bemutatták a legújabb variánst. Az Advanced Hornet a szárny fölé épített illeszkedő póttartályok és a kisebb fogyasztású, de nagyobb teljesítményű hajtóműveknek köszönhetően megnövelt harci hatósugárral kecsegteti a vásárlókat, a törzs alatti fegyvertér és a hajtóműveket jobban takaró beömlő-kialakítás pedig alacsonyabb észlelhetőséggel, nagyobb túlélési képességekkel, miközben a Boeing szerint a gép remek manőverező képességeit az új elemek nem rontják, sőt, az átalakítás elvégezhető a jelenleg is repülő Lódarazsakon. Feltehetően Dubajban is ezt a változatot ajánlják a potenciális megrendelők figyelmébe.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek