Lufthansa Cargo: búcsúzik az MD-11, jönnek a 777-esek

iho/repülés   ·   2021.10.02. 12:00
Lufthansa-Cargp_MD-11

Három hajtómű többet fogyaszt, mint kettő... És voltak a típussal más gondok is. Az új beszerzések egyike „természetes szépségében” érkezett.

A mai szokásos „két hordó a szárnyak alatt” kialakítású gépekhez képest jól megkülönböztethető, érdekes forma, sok évtizeden át volt megszokott látvány a függőleges vezérsíkba épített harmadik hajtóművel, mára egyre ritkább: hamarosan végleg elbúcsúzik a német légitársaság utolsó MD-11-ese, és ezzel az ikonikus típus gyakorlatilag kiszorul Európából.

2018-ban még tizenkét MD-11-es repült a Lufthansánál (fotók: Lufthansa Cargo, Facebook)

Rövid történet: az eredeti DC-10/MD-10 sorozatból a nyolcvanas évek végén fejlesztettek modernizált utódot, hosszabb törzzsel, feljavított General Electric CF6, illetve PW4000 típusú hajtóművekkel, fedélzeti mérnök nélküli glass-cockpittal, az utasszállító változat 300 körüli utasszámmal. A programot még a McDonnell Douglas indította, majd a fúzió után átvette a Boeing.

Azonban az utasszállításban sosem volt igazán sikeres a gép, Európában leghosszabb ideig a Finnair és a KLM használta ebben a funkcióban, azonban már a kilencvenes években megindult az utasszállítók átalakítása is teherszállítóvá, ma már kizárólag ebben a szerepkörben repül még a típus – a Lufthansa egyetlen gépén kívül – három amerikai cargo-vállalatnál. Gyanítható, hogy a németeknek ez az utolsó gépe a UPS-nél köt ki, amint az a két Lufthansa MD-11-es, amely tavaly került át az amerikai céghez.

Szépvonalú gép, kevésbé gazdaságos üzemeltetés

A legyártott példányszám összesen 200, a gyártás további rendelések hiányában 2000-ben leállt. A nem túl nagyszabású karrier több elemmel magyarázható, egyrészt sosem sikerült a gép üzemi paramétereit tökéletesen teljesíteni, a vártnál nagyobb fogyasztás befolyásolta persze a tervezett hatótávolságot és a hasznos teher mennyiségét, teljes terheléssel például a Lufthansa MD-11-esei 7800 kilométert teljesítettek. Másrészt három hajtómű mégiscsak eleve több, mint kettő, több fogyasztással, nagyobb alkatrész- és karbantartás-igénnyel, miközben 777-es F-változata két hajtóművel képes valamivel kisebb hasznos teherrel ugyan, de jóval nagyobb távolságot berepülni. Ráadásul az MD-11-essel történt néhány szomorúan látványos baleset, a gép nagyon érzékenynek bizonyult az oldalszeles leszállásokra.

777-es hófehérben, sokatmondó felirattal

A trend világos a Lufthansán belül is, a légitársaság frankfurti központjába most érkezett két Boeing 777 teherszállító, a Lufthansa Cargo flottája a típusból ezekkel a gépekkel együtt már tizenegyre nőtt. Az egyik gép, a D-ALFJ a használt gépek piacáról került a német társaság állományába, a D-ALFK viszont vadonatúj gyártmány, amely egyenesen Everettből repült át. A használt gép a maga „természetes szépségében”, tiszta fehérben landolt, nyilván később kapja meg a Lufthansa Cargo festését.

A D-ALCC lajstromjelű MD-11-es utolsó repüléseit, legalábbis a Lufthansa állományában, október közepén teljesíti, Tel Avivba, Kairóba, Chicagóba és New Yorkba.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek