Májusban elkezdik az M0-s bővítését az M1-es és az M7-es között

iho   ·   2014.04.16. 07:14

A tavaly befejeződött korszerűsítés során az M0 autóút az M7-es és az M5-ös autópálya között, több mint 27 kilométeren mindkét irányban három-három forgalmi sávossá vált, egy-egy leállósávval kiegészítve. A bővítés véget vetett a mindennapos forgalmi dugóknak, és a balesetek is számottevően csökkentek – olvasható a közleményben.

A bővítés az M1-es és az M7-es autópálya között eddig elmaradt. Ennek az az oka, hogy ezt a munkát a Tópark-projekt beruházója vállalta. A válság miatt azonban leállt a beruházás, ezt pótolja most a NIF.

A közlemény szerint a meglévő 2×2 sávos autóút forgalmának folyamatos fenntartása mellett, a bal pálya kiépítésével 2×3 sávot és egy leálló sávot alakít ki a társaság. A beruházás 2015 őszére fejeződik be, ekkortól az M3-as és Győr irányába is három forgalmi sávot és egy leálló sávot használhatnak az autósok. A projekt keretében a bal pálya befejezését követően a jobb pályát is újraaszfaltozzák.

A projekt az Új Széchenyi Terv forrásaiból, az Európai Unió támogatásával valósul meg. A kivitelezésre kiírt közbeszerzésre két ajánlat érkezett, a pályázók közül az alacsonyabb árat adó Betonútépítő Zrt. végzi el a munkát, nettó 6 milliárd 74 millió forintért.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közút Zöldút Logisztika Szállítmányozás Haszonjármű Alternatív hajtás

Duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a DHL a Hungaroringre, a Forma–1-es hétvégére

iho   ·   2024.07.18. 19:05

Az idei szezonban a bioüzemanyaggal üzemelő kamionok száma több mint kétszeresére, összesen harminchét kamionra nőtt az európai szakaszon. Minden egyes kamion átlagosan nyolcvanhárom százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a dízelüzemű társaikhoz képest.