Máris összeomlott a dél-balatoni vasútvonal
A Balatonszárszó és Balatonszemes közötti tartós felsővezetéki zárlat miatt fél 8 óta áll a vasúti közlekedés. 60-80 perc késéssel kell számolni, a végleges helyreállítást 10 óra körülre ígéri a MÁVINFORM.

A vasúti szektor vezetői az idei, a szlovéniai Bledben tartott Intelligens Vasúti Csúcson vizsgálták meg, hogy a mesterséges intelligencia, a robotika és a digitális eszközök hogyan nyújthatnak megoldást az ágazat legnagyobb kihívásaira.
Az egyesület is kiadott egy tagjuk által készített változatot azzal a céllal, hogy visszahozza a régi Vonatinfó minden előnyét, sőt, azokat még tovább fejlessze.
A helyi Region Stockholm hatóság a tizennyolc és fél kilométer hosszú Saltsjöbanan-vonalra szerez be tizenhat X25-ös sorozatú, kétrészes villamos szerelvényt.