Megérkezett az újabb garnitúra A nagy Púpos-könyv!
Az első eresztés ott és azonmód elfogyott a szeptember végi Lokopikniken, de befutott a következő adag, így már széles körben elérhető az idei év a legnagyobb érdeklődéssel várt vasúti tárgyú albuma.
A téma a sokszor és sok helyütt helyütt csak „igazi magyarként” emlegetett M40 sorozatú Ganz-MÁVAG dízelgép, a Púpos. Vegyék, vigyék, amíg még van!

Idézünk a szerzőtől, Mucsi Barnabástól:
„Amikor összeraktam a vázlatot, arra gondoltam, hogy ez a kiadvány ne csak egy mozdonybemutató legyen számokkal, adatokkal, obligát leírásokkal és fotókkal. Ennek a könyvnek szólnia kell a korról, amiben a mozdony megszületett, majd aztán üzemelt. Írjuk meg, hogyan jutottunk el az ezer lóerős mozdonyig. Azt, hogy mi munka volt annak idején létrehozni a VFE motort, az UFB forgóvázat, majd ezek házasításából a mozdonycsaládot. Hogy mivel járt aztán ezeket a masinákat életben tartani, hogy mennyi minden megváltozott, amikor ezek a mozdonyok megjelentek, és mennyi minden változott meg körülöttünk is.
És persze szólni hangulatról, érzésekről, amik a Púposokhoz kötnek minket. Mert, ugye, mindannyiunknak van egy Púposa:
- azoknak, akik tervezték, gyártották,
- kik utaztak rajta és szerelték, és
- végül vagyunk mi, akik egyszerűen csak szeretjük a vasutat.”
Keresse az albumot a kiadó webshopjában és elérhetőségein!
Ára: 14 900 forint
e-mail: iroda@indohaz.hu
telefon: +36 30 612 5075 (kiadói órák: hétfőn délutánonként, illetve szerda délelőttönként)
web: https://iho.hu/termek/a-nagy-pupos-konyv

* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!