Mégis repülhetnek a román MiG-ek, de csak egy évre…

iho/repülés   ·   2022.05.26. 09:00
_7194334m

Addig kell valószínűleg mégis hadrendben tartani az öreg gépeket, amíg megérkeznek újabb F-16-osok Norvégiából, és amíg kiképeznek rájuk további pilótákat és műszakiakat.

A végső határidő a harci gépek kivonására a román honvédelmi tárca szerint 2023. május 15-e. A hír némiképp meglepetést keltett, korábban a kivonás tűnt végleges döntésnek. Igaz, a mostani bejelentés szerint a szépvonalű gépek szerepkörét erre az egy évre erősen korlátozva szabták meg.

Ezek szerint a LanceR-ek kizárólag „légi rendészeti” fealadatokat hajtanak végre, magyarán nem azonosított repülőgépek elfogását, de ez általában nem valamiféle komoly harci cselekményt feltételez más harci gépekkel szemben, hanem inkább nem kommunikáló utasszállítók követését és „kiterelését” az ország légteréből. Igaz, épp a háború első napján egy Romániába átrepült ukrán Szu-27-est kellett Bálóba leszállítani, de ez az esemény láthatóan nem két ellenséges vadász légiharca volt, hanem viszonylag barátságos küldetés, amelynek végén az ukrán nehézvadász vissza is térhetett országába.

(fotó: Román Védelmi Minisztrium/Maszol)

Az áprilisi letiltás nem függött össze háborús eseménnyel, egy LanceR a kelet-romániai Konstanca megyében zuhant le, nagyon rossz időjárási körülmények, havazás és ónos eső közepette, feltehetően a gép el is jegesedett, de ami még tragikusabbá tette a pilóta halálával végződött balesetet, a míg keresésére indult IAR 330 Puma helikopter is odaveszett a Kogalniceanu bázis környékén, ez pedig hét emberéletet követelt: a kettős baleset természetesen a közvéleményt is megmozgatta és az első döntés nyilván ennek hatására is született. Persze hozzájárult a típus körüli rossz hangulathoz korábbi balesetek egész sorozata.

Hogy most mégis repülhetnek a MiG-ek, az feltehetően azzal függ össze, hogy ugyan a légierőben repülnek már azok az F-16-osok, amelyeket korábban a portugál légierő készletéből vett meg Románia, de hírek szerint nem a gépek, hanem a hajózók kiképzése még nem teljes és emiatt a 17 gép teljes értékűen még nem hadra fogható.

Mindeközben Románia Norvégiával véglegesített egy megállapodást további harminckét használt F-16-os beszerzéséről, ez további két századot jelent, de ebben az esetben is kétséges, hogy mikorra lesz a norvégok segítségével megfelelően felkészült pilóta és műszaki személyzet az üzemeltetéshez. Ezt a folyamatot Bukarest szeretné felgyorsítani, ennek jegyében a parlamenti is hamarosan áldását adja a szerződésre.

Mint erről többször beszámoltunk, Románia F-35-ösök beszerzését tekinti hosszú távú megoldásnak a légiereje felfejlesztéséhez, azonban az időfaktor a háború miatt az eddiginél sokkal lényegesebbé vált. Mindenesetre a romániai légteret – a határhoz egyébként lassan közeledő ukrajnai összecsapások árnyékában – eléggé kiterjedt nyugati közreműködéssel védik, olasz és brit Eurofighterek és amerikai F-16-osok alkotják az ottani Air Policing felvonulást, és persze a NATO légi harcálláspontja a román-ukrán határzónában is rendszeresen felbukkan.

Ugyanakkor azt kevesen gondolják, hogy Romániát is megtámadnák az oroszok, a nem NATO-tag Moldova kerülhet inkább szorongatottabb helyzetbe, különös tekintettel a Dnyeszteren túli orosz enklávéra.   

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek