Megjött az El Al első Álomgépe

iho   ·   2017.08.24. 16:15
cim
Az izraeli nemzeti légitársaság szerdán fogadta első 787-esét: az Ashdod kikötővárosról elnevezett gép Seattle-ből leszállás nélkül tette meg a mintegy 11 ezer kilométeres utat, ezzel is érzékeltetve a típus jelentős előnyeit a leváltandó kék-fehér 747-esekkel és 767-esekkel szemben. A típuscsalád középső, 9-es példányának érkezése valóban új korszak kezdetét jelzi, amely a társaság vezetésének reményei szerint arról szól, hogy az El Al az eddiginél sikeresebben veszi fel a versenyt az izraeli piacon is megerősödött, kemény konkurenciával.

Hogy a cégnek komoly nehézségei vannak, és hogy ezek összefüggnek a részben elöregedett flottával, azt a Reuters által idézett friss adatok is bizonyítják: a múlt héten közreadott jelentés szerint a második negyedévi nettó profit 53(!) százalékos esést mutat, ami a magasabb bérköltségek mellett – a személyzetek tavaly harcoltak ki komoly béremelést, a karbantartók a Dreamliner-ünnepségen is demonstráltak – az emelkedő üzemanyag-áraknak is betudható. A lényeg egyfelől tehát valahol ott van, hogy a 787-esekkel a társaság például az észak-amerikai járatait egészen pontosan fele annyi kerozinnal repülheti majd le, mint amikor a 747-esei kelnek át az Atlanti-óceánon, nem beszélve a sokkal jobb gépkihasználtságról.

A 787-es még a Boeing csarnokában...

A hírügynökség megfogalmazása szerint a légitársaság visszacsábíthatja „frusztrált” utazóközönségét, elsősorban az üzleti utasokat, akik biztonsági és más megfontolások alapján azért javarészt eddig is az El Al hűséges partnerei voltak, viszont egyre több volt a panasz az elöregedett, a versenytársakéhoz képest kényelmetlen, és a ma már többnyire elvárt igazán modern szórakoztató-információs rendszerekkel nem rendelkező gépekre, mindezek a hosszú távon voltak egyre inkább negatív faktorok. A negyedévi jelentésben erre is van jelzés: a Ben Gurion repülőtéren az El Al a tavalyi 34,2 százalék helyett már csak 29,5 százalékkal részesült a forgalomból.

A jelenlegi tizenkilenc gépet számláló hosszú távú géppark átlagéletkora tizenkilenc év, tizennégy közülük huszonegy évesnél is idősebb, ehhez képest az új 737-esekkel frissített rövid- és közép-hatótávolságú flotta sokkal fiatalabb. Az El Al elnöke, David Maimon ígérete szerint a 787-esek beérkezésével és a Jumbók, illetve a 767-esek kisorolásával a változás már két év alatt érezhető lesz, a flotta átlagéletkora mindössze 5–6 évre csökken, a társaság üzemanyag-kiadásai pedig húsz százalékkal lesznek alacsonyabbak.

...Boeing Field-i felszálláskor...

A tervek szerint az izraeli nemzeti légitársaság a tizenhat lekötöttből még idén fogadja a második 787-esét, 2018 végéig és 2019-ben pedig még további hét-hét áll majd szolgálatba. Ami a várható vonalakat illeti: a Dreamlinerek az első hosszú távú járatokat Newarkba, Hong-Kongba és New York Kennedy repülőtérre teljesítik októbertől, de hírek szerint előtte rövidebb európai járatokon szereznek gyakorlatot a személyzetek: ezzel kapcsolatban Londont emlegetik, de ki tudja, láttunk mi már ilyen „szoktató” repülések alkalmával 787-est máskor is Budapesten... Mint ahogy az El Al nagyobb csoportok érkezése esetén már többször állított be 747-eseket a budapesti vonalon, nem kizárható tehát, hogy valamikor a Dreamliner is megjelenik nálunk a társaság színeiben, egyébként ennek lehetőségéről már egy két évvel ezelőtti budapesti sajtótájékoztatón is beszéltek a légitársaság képviselői.

A Boeing alelnöke, Ray Conner külön nyilatkozatban méltatta az első 787-es átadását, és emögött feltehetően az amerikai gyártó fokozott elégedettsége húzódik meg a választás kapcsán, ugyanis az európai versenytárs erősen harcolt azért, hogy a Boeing-gépek eme hagyományos piacán áttörést érjen el.

...és gurulás közben a Ben Gurion repülőtéren

Ami a másik izraeli légitársaság esetében, és a keskenytörzsű A320-as gépcsalád révén sikerült is, az Arkia ugyanakkor a szélestörzsű rendelését ugyancsak a Boeingnak adta fel, ugyancsak 787-esekre. Az El Al beszerzései kapcsán még 380-as óriások is szóba kerültek a 747-esek leváltására, de a társaság végül maradt a tiszta Boeing-flottánál, maga Conner is azt mondta: ma már nincs túl sok ilyen vásárlója az amerikai gyártónak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.