Meglesz a metrófelújításra a pluszpénz

MTI/iho   ·   2017.06.22. 16:00
00kicsi

A főváros által garantált 137,5 milliárd forinton felül ugyanis ennyi szükségeltetik a főpolgármester szerint, hogy végre-valahára elkezdődhessen a 3-as metró teljes rekonstrukciója. Mivel a hírek szerint az Európai Unió nem fogja szankcionálni a pénz ilyen felhasználását, és erről írásos dokumentumot is kapnak, szeptemberben elkezdődhet a felújítás első üteme. Tarlós István a Lánchíd Rádiónak nyilatkozva – ahogy a Magyar Nemzet Online idézi – a többletköltség esetleges brüsszeli átvállalásáról is szót ejtett. A lényeg, ahogy elmondta: „össze kell kínlódni” a szükséges összeget. A főpolgármester szerint az eddig kifogásolt akadálymentesítést is megoldják a felújítás ideje alatt, de ennek mértékéről, minőségéről még folyik a vita. A teljes akadálymentesítés költségeit ugyanis csökkenteni kellett.

Ecseri út megálló, még az átadáskori arculattal, 2017-ben (fotó: Kemsei Zoltán)

A főpolgármestert a Klubrádióban ezen felül a Római-partról, a már eddig is sok vitát kiváltott mobilgátról is kérdezték – közölte az MTI. Véleménye szerint az építés nagyjából másfél év alatt fejeződhet be, de a közbeszerzés megtámadása esetén ez három-négy hónapot csúszhat is. A nyomvonalválasztással kapcsolatban kijelentette: nem igaz, hogy a helyi ingatlantulajdonosok lobbija állna emögött. Tarlós István arra is ígéretet tett, hogy amíg ő a főpolgármester, addig a hullámtérben nem fognak építkezni, vagy új építési engedélyt, övezeti átsorolási engedélyt adni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek