Megmenekül az AirBaltic: mégis lesz tőkeemelés

iho/repülés   ·   2011.09.29. 08:30
AirBaltic_Fokker_50_cimkep

Úgy tűnik, a szappanopera véget ér, és megmenekül a pénzügyi összeomlástól az AirBaltic.

Mint beszámoltunk róla, a lett állami légitársaságnak nyújtandó tőkeinjekcióról hét hónapja zajlik a vita a légitársaság, pontosabban a társaság kisebbik részvényese, a Baltic Aviation Systems, illetve a főrészvényes lett állam között. A kormány a BAS elnökének vádjai szerint szándékosan halasztotta a tőkeemelést, miközben szisztematikusan rombolta a légitársaság presztízsét, hogy el tudja adni a vállalkozást.

A BAS csődvédelmi eljárást kért és benyújtotta a bírósághoz a további működésre szóló elképzeléseit, a terveket azonban a bíróság elutasította, ezzel meghiúsította a kisebbik részvénytulajdonos kísérletét az állam kizárására a döntéshozatalból.

Friss hírek szerint a csörte új fordulatot vett, a tőkeemelés mégis megtörténik, 153,7 millió euró értékben. A megállapodást együtt jelentette be a kormány és a BAS, Dombrovskis miniszterelnök pedig azt is elmondta, hogy a felek között valóban megszületett a megállapodás, és a tőkeemelést az állam és a BAS cég együtt hajtja végre.

Bennfentesek ugyanakkor úgy tájékoztattak, hogy a megállapodás feltétele a BAS, egyben a légitársaság eddigi elnök-vezérigazgatójának, az AirBaltickal kapcsolatos kormánypolitika kemény kritikusának, Bertolt Flicknek a távozása volt.


Kapcsolódó hírek