Mégsem mennek Pécsre a debreceni Ikarusok

Ács Attila   ·   2011.09.01. 18:32
bujf_fooldal

Mint júniusban beszámoltunk róla, tíz csuklós és három szóló Ikarussal frissítette volna elöregedett járműparkját a Pécsi Közlekedési Zrt. Néhány héttel ezelőtt szárnyra kaptak olyan hírek, hogy mégsem lesz a vételből semmi, azonban az érintettek egyike sem kívánta kommentálni a hírt. Az iskolakezdés elérkezett, Pécs viszont „új” buszok nélkül maradt, a problémát ezért menetrend-módosítással igyekeztek orvosolni, ami így már remélhetőleg kevesebb járművel is teljesíthető lesz.

Sajnos az ország többi részén sem túl rózsás a helyzet a buszbeszerzéseket illetően: a BKV a lefújt miditender miatt az Ikarus 405-ösök felújítása mellett döntött, a Volánokhoz pedig országos szinten már legjobb esetben is csak tíz-tizenöt busz érkezhet (a korábbi tenderek opciójaként), hiszen egyre inkább biztossá válik, hogy új közbeszerzési kiírásra ebben az évben már nem lehet számítani.

A három szólót ismét állományba vette a Hajdú Volán debreceni helyközi üzeme, a csuklósok pedig – egyéb okokból kifolyólag – a berettyóújfalui telephelyre kerültek

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

A 106-os vonal és a gyanúper

iho.hu   ·   2025.10.22. 16:00

A Debrecen és Nagykereki közötti 106-os számú vasútvonal esetében még nyomokban sem lelhető fel a vonatforgalom felfüggesztésének a szabványos eljárást követő szándéka, ezért van ok jócskán a gyanakvásra. Slusszpoén az írás végén!

Vasút Nagyvasút

106-os vonal: a vasút mint zavaró tényező

Károly Szabolcs   ·   2025.10.18. 12:00

Október 18-án késő este jó időre, ha nem végleg elmennek az utolsó vonatok az ország egyik legjelentősebb vicinálisán, Debrecenből Nagykerekibe és vissza. A repülőtér és az akkumulátorgyár terjeszkedésének útjában álló vasút a tervek szerint új nyomvonalat kap – majd egyszer...