Mégsem volt tökéletes az űrugrás…

iho/repülés   ·   2021.09.03. 12:00
Unity21 - VSS Unity in space over New Mexico

Jelzések a VSS Unity műszerfalán, mekkora volt az eltérés a tervezett pályaparaméterekhez képest? Történhetett volna kényszerleszállás a sivatagban?

Bizonyára sokan emlékeznek még, milyen elragadtatott örömmel nyilatkoztak július 11-én, földet érés után azok a szerencsések, köztük maga a Virgin Galactic tulajdonosa, akik a fedélzeten élhették meg a 85 kilométer magasra sikerült első, utasokkal történt űrrepülést. Amelyről így utólag derül ki egy-két, nem annyira eufóriára késztető részlet. (Igaz, az érzelemteli nyilatkozatokat a négy utas, köztük maga Richard Branson adta leszállás után, nem a pilóták.)

Az első kérdés magának a ténynek a tisztázása volt, hogy ez a ballisztikus – „fel-le” – utazás jelent-e valóban űrrepülést, végül is a szakma felől a válasz egyértelműen: nem, és ez még a másik, Jeff Besos féle, valóban száz kilométer feletti űrugrásra vonatkozik, mert az igazi úrhajós az, aki meg is kerüli a Földet.

(fotók: Virgin Galactic)

De a most címoldalakra került hírnek az a lényege, hogy a VSS Unity, a hordozógép szárnya alól startoló, majd a legmagasabb pályaív után siklásban visszatérő szárnyas szerkezet repülését a hatóság most szigorú vizsgálatnak veti alá, mert a gép a repülés második szakaszában „eltért a légiforgalmi irányítás által engedélyezett repülési útvonaltól”, amikor megközelítette bázisát (Spaceport America).

Az eltérést a Virgin Galactic is elismerte, igaz, sokkal megengedőbb megfogalmazásban, amely szerint a gép ugyan nem követte a „tervezett pályát”, ezzel együtt nem lépte át a repülésre kijelölt légtér határait, de a közlemény szerint az eltérés „mindössze” egy perc 41 másodperc erejéig történt, ami azért a VSS Unity önálló repülésének kb. 15 percéhez képest nem elhanyagolható.

Nyilván nincs szó arról, hogy az eltérés az amúgy alaposan lezárt légtérben más eszközökkel való ütközés kockázatát jelentette volna, és a tereppel sem került konfliktusba a gép pályája, ugyanakkor a hatóságot nyilván az érdekli a további repülések engedélyezése előtt, hogy az irányítás és a gép személyzete mennyire uralja tökéletesen a repülést.

A Virgin Galactic hangsúlyozza, hogy sem a gép, sem az utasai nem forogtak veszélyben, az erős magassági szelek hatásával magyarázza a történéseket, a híradások szerint a pályától való eltérésre egy a műszerfalon megjelent jelzés is figyelmeztetett. Elemzők szerint azonban a figyelmeztető fény azt jelentette, hogy a pályaív túl lapos volt, amihez a gép állásszöge sem volt megfelelő, ha a pilóták nem lépnek közbe – tegyük hozzá, azért vannak, hogy közbe lépjenek… - akkor a gép akár valahol a sivatagban is landolhatott volna az űrrepülőtér helyett, mert nem lett volna elég a mozgási energiája a végsikláshoz a pályára.

Ugyanakkor az is kérdés, hogy a pilótáknak ilyenkor milyen határok között van lehetősége a korrekcióra, hiszen a visszatérés szakaszában is nagyon sok paramétert kell együttesen figyelembe venni ahhoz, hogy a gép a szerkezet veszélyeztetése, túlterhelése nélkül legyen képes manőverezni.

A részletesebb összefoglalók egy másik figyelmeztető jelzésről is beszámolnak, amely azt jelentette, hogy a gép már az emelkedés szakaszában mutatott némi eltérést az előírt pályaparaméterekhez képest, és emiatt egyes szakértők szerint már a rakétahajtóművel történő emelkedés fázisában meg kellett volna szakítani a repülést, amire a cég azzal válaszolt, hogy a megszakítás nem feltétlenül a legbiztonságosabb reakció erre.

Emlékezetes, hogy 2014-ben az akkori kísérletek során az előző példány katasztrófát szenvedett, a balesetet a vizsgálat lezártával a pilóták hibájának könyvelték el, de a vezérlésben is módosításokat kellett végrehajtani. A The New Yorker friss cikke két további repülést is felidéz, 2018-ból és 2019-ből, amelyek során a rakétagép komoly bajban volt. Egyszer a visszatérés első szakaszában, nagy magasságban, a ritka levegőben, amikor az aerodinamikai kormányzás még nem hatásos, a Unity pörögni kezdett, amit aztán a pilóták korrigáltak, néhány hónappal később az emelkedési szakaszban a vízszintes vezérsík rögzítése sérült a túlterheléstől, miután beindult a rakéta-hajtómű, mindezt a lap egykori, már nem a cégnél dolgozó mérnökök és pilóták beszámolóira alapozza, a Virgin Galactic pedig cáfolja az állításokat.

Mindenesetre a vizsgálat az FAA szóvivője szerint egyelőre repülési tilalmat jelent, ami meglehetősen rossz hír, tekintettel arra, hogy „az űrrepülés új korszakának” bejárata előtt többszázan toporognak, akik már befizették a maguk repülését. A következő start pedig már a Virgin Galactic repüléseinek további perspektíváját jelentené, az FAA döntésével egyidőben tartottak sajtótájékoztatót, hogy bemutassák a következő repülés három fizető utasát, az Olasz Légierő és az olasz Nemzeti Kutatási Tanács képviselőit, akik tudományos programok szerint hajtanának végre megfigyeléseket a súlytalanságba történő átmenetről. A szeptember végére, október elejére tervezett start azonban az FAA döntésén múlik.  

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Repülésbiztonság

Leáll a Boeing rentoni üzeme

iho/repülés   ·   2024.01.25. 15:00

Szokatlanul őszinte és világos útmutatást adott az FAA, az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala a Boeingnek arról, az utóbbi idők fejleményei után mi a teendője – a repülőgépgyártó hosszú rehabilitációs folyamat előtt áll.