Megszavazták a Ferihegyet sújtó telekadót

iho/repülés   ·   2012.04.03. 09:36
cim

Elfogadta a parlament a helyi adókról szóló törvény módosítását, amely alapján várhatóan milliárdos összegű telekadót kell majd fizetnie a Liszt Ferenc-repülőtér tulajdonosának – adta hírül a távirati iroda.

A módosítás, amint erről az iho/repülés is beszámolt, Riz Levente XVII. kerületi fideszes polgármester és képviselő nevéhez fűződik: mint megírtuk, ez a kerület és ez a polgármester volt, akivel a Budapest Airportnak nem sikerült együttműködést kialakítania a zajcsökkentési program keretében. Riz Levente módosítója megszüntette azt a kivételt, ami az eredeti tervezetben mentesítette volna Ferihegyet a betonozott előterek, pályák, gurulók, és a biztonsági leszállósávok utáni adótól, mint ahogy nem kell fizetnie az út- és vasútkezelőnek az utak és vasutak által elfoglalt területek után.

(fotók: Budapest Airport)

Néhány nappal ezelőtt elterjedt az a hír, miszerint a Riz-féle módosításra válaszul Kósa Lajos debreceni polgármester egy másik módosító indítványt nyújtott be, ami gyakorlatilag semlegesítené a kivételeket megszüntető Riz-javaslatot. Az információ azért is tűnt hitelesnek, mert már a Riz-féle módosítás megszavazásakor elhangzott, hogy a kormány ezzel a változtatással nem ért egyet, tehát továbbra is fenntartaná a lebetonozott részek kivételét.

Valójában azonban az iho/repülés értesülése szerint a módosításnak ez a módosítása, amely mentesítette volna a betonozott felületeket, mégsem került benyújtásra. Vagyis a telekadótörvény mostani végszavazásakor mégis csak csupán a Riz Levente-féle módosítást építették bele a törvénybe, a kifejezetten a Ferihegyre vonatkozó többletterhekkel, hiszen a többi számbajöhető reptér önkormányzati tulajdon, amelyekre nem vonatkozik a kiegészítés.

Értesüléseink szerint a Budapest Airport egyelőre nem kívánja kommentálni a történteket. A módosító indítvány elfogadása után a cég kommunikációs igazgatója közleményében jelezte, a törvény ilyen formában való elfogadása a reptérre nehezedő pénzügyi terheket 2,25 milliárd forint (7,9 millió euró) évente fizetendő adóra emeli, ami a tavalyi szint 330%-a. Ezzel kapcsolatban az akkori közlemény annak veszélyére figyelmeztetett, hogy miközben a Malév bedőlése miatt az egész magyar légi közlekedési ágazat és a reptér is a túlélésért küzd, félő, hogy a Malév-dominó más cégeket is maga alá temet.

Kapcsolódó hírek