Megtalálták a Pápuaföldön eltűnt ATR roncsait

iho   ·   2015.08.17. 16:15
cim

A mentőalakulatok elérték a katasztrófa helyszínét. A gép teljesen összeroncsolódott és nagyrészt kiégett, túlélő nincs, a holttestek azonosítása sem lesz könnyű, mondják az indonéz hatóságok.

A helyszínről egyelőre a mentőalakulatok egyik helikopteréről készült fotó került csak nyilvánosságra.

Korábban írtuk:

Az indonéz Trigana Air Service PL-YRN lajstromjelű, ATR-42-es regionális utasszállítója negyvenkilenc utassal és ötfős személyzettel belföldi járatot teljesített Nyugat-Pápua két települése, Jayapura és Oksibil között, de a gép pilótái a várt időpontban nem jelentkeztek be a célrepülőtér frekvenciáján. A meteorológiai körülményekről a gép eltűnésének órájára nincs még pontos adat, de szórványos jelentések szerint nagyon rossz volt az idő.

A járatot eltűntnek nyilvánították, és egy másik ATR-rel próbálták megkeresni, de ennek a gépnek a személyzete olyan rossz időt és olyan korlátozott látást jelentett, hogy vissza kellett térnie a repülőtérre. Lakossági bejelentés alapján folytatták a kutatást, szemtanúk egy gép becsapódásáról számoltak be egy hegylánc oldalába. Éjszaka szüneteltették a keresést, majd ma helikopterről lokalizálták a roncsokat több mint kétezer méter magasságban, egy hegyoldalon, a célrepülőtértől nyolc és fél mérföldnyire.

A hegynek ütközött ATR

A Trigana még az indonéziai, nem túlságosan jó repülésbiztonsági statisztikákhoz képest is sötét baleseti listát hozott össze az elmúlt években. A legkomolyabb katasztrófa a társaság egy DHC-6 Twin Otterét érte 2006-ban, a gép a mostanihoz hasonlóan hegynek ütközött. A Trigana 1992 óta egy An-72-est, a tegnap hegynek ütközött példányon kívül még kívül egy ATR-42-est, és tizenhárom Twin Ottert vesztett el teljesen vagy vont ki a forgalomból súlyos káresemény következtében.

Az előző ATR-baleset a két légcsavaros gázturbina gyors egymás után történt leállása következtében történt, a géppel a pilóták szerencsésen kényszerleszálltak, csak egy utas sérült meg súlyosan, de a gépet leselejtezték. A legutóbbi esemény pedig idén januárban volt, a Twin Otter felett földet érés után a pilóták elvesztették az uralmukat és a gép lefutott Enarotali repülőterének pályájáról.

A Pápuaföld feletti repülések több okból is kockázatosak, egyrészt mert magas hegyek alkotják a sziget domborzatát, másrészt hatalmas lakatlan erdőségek borítják. Az időjárás pedig rendkívül változó, a repülési feltételek sokszor kifejezetten rosszak, a hegyekre boruló felhők miatt a látás váratlanul akár nullára csökkenhet.

A járat útvonala <br>(fotók, rajzok: Twitter)

A légitársaság a hozzáférhető adatok szeint jelen pillanatban nyolc 737-est, öt ATR-42-est, két ATR-72-est és egy Twin Ottert üzemeltet menetrend szerinti és charter-járatokon, utóbbiak rendszerint bányák és olaj- illetve gázkitermelések munkásainak szállítását jelenti.

A Trigana egyike volt azoknak az indonéz légitársaságoknak, amelyek a hatósági felülvizsgálat nyomán engedélyük elvesztésével kellett, hogy számoljanak, mégpedig az üzemeltetés pénzügyi hátterének hiányossága miatt, magyarán csak komoly feltőkésítés révén élte volna túl a következő időszakot a cég. A Trigana szerepel az Unióból kitiltott társaságok listáján is.

Oksibil, mint jónéhány más reptér a szigeten, magas, erdő-borította hegyek között fekszik

Legutóbb júniusban az indonéz légierő egyik C-130-as szállítógépe szenvedett katasztrófát, ez a baleset 122 ember életét követelte a fedélzeten és további tizenhétét a sűrűn beépített elővárosi övezetben, Medanban.

Tavaly decemberben az Indonesia AirAsia egy A320-asa tűnt el a Jáva-tenger felett, hétfőnyi személyzettel és 155 utassal. A roncsokat a rögzítőkkel együtt sikerült megtalálni és felhozni a tengerfenékről. Az eddigi hatósági vizsgálatok azt derítették ki, hogy a gép „abnormális mértékű emelkedésbe” kezdett, olykor 8000 lábnyit percenként, majd átesett és így zuhant a vízbe. Feltételezések szerint az utasszállító eddig nem teljesen tisztázott körülmények között viharfelhőbe repült.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.