Megyünk és kihozunk! EPRC kurzus Magyarországon

Kelecsényi István   ·   2015.09.19. 08:45
cim

A házigazda Magyarország egyik hadrafogható Mi-8-asa

A bajba jutott repülőgép-személyzet, utasok keresése és megmentése szinte a repüléssel egyidős. Minden a Chicagói Egyezményt aláíró országnak, így hazánknak is kötelező kutató-mentő szolgálatot fenntartani. Nálunk a szolgálatért a Honvédség helikopteres fegyverneme felelős, amely Szolnokra és Pápára települt.

A katonai repülésben a második világháborúban a tengeri mentés, majd a koreai háború után a SAR (Search And Rescue) kutató-mentő feladatok végrehajtása keleten és nyugaton egyaránt a gyakorlattá vált. A kutató-mentő szolgálatoknál minőségi ugrás jelentett a helikopterek megjelentése a katonai alkalmazásban. A harci cselekmények megkövetelték egy harci kutatómentő művelet kidolgozását, ezt nevezik CSAR- (Combat Search And Rescue) feladatnak. A legkomolyabb (harci)kutató-mentő szervezete az Egyesült Államok légierejének van.

Super Puma és a vele érkezett egység akció közben

A helikopterek vagy V-22 billenő-rotoros gépek mellett, a kiképzett PJ-k (Pararescuemen) vagyis ejtőernyős mentők elengedhetetlenek a CSAR-műveletekhez. Ezek a „szupermenek” különlegesen kiképzett katonák, akik a különféle elit harci kiképzéseken kívül, az ejtőernyőzéshez, elsősegélynyújtáshoz, és a kis csoportban, ellenséges területen végzett műveletekhez is értenek. Minden katonai hajózónak (pilóták és repülőeszköz személyzeteknek) is kiképzésen kell részt vennie, hogy megtanulják a rejtőzködés, túlélés tudományát, és a különféle kommunikációs módszereket, annak érdekében, hogy a kimentésüket elősegítsék.

A Pápán és Magyarország különféle más repülőterén (például Börgöndön) tartott gyakorlatok, amelyek még a jövő héten is folytatódnak, az EPRC nevű szervezet felügyelete alatt végzik. Ez NATO-n kívüli szervezet, amely azonban a szövetséggel szoros együttműködésben tevékenykedik, de az Európai Unió harccsoportjától kezdve, több más nemzeti erőnek is segíti a harci kutató-mentő feladatok elméleti felkészítését, gyakorlását, eljárásainak dokumentumba foglalását és ellenőrzését.

A lengyelek Mi-24-ese: harci helikopter, de kisebb harcoló egységet is a helyszínre vihet

Az EPRC vezetője Giovanni Fantucci, az olasz légierő vezérőrnagya. A szervezet két tucatnyi, különböző nemzetiségű katonából és néhány polgári alkalmazottból áll, éves költségvetése 160 ezer euró.

Az első gyakorlataikat a NATO TLP (századparancsnoki kiképzéseken) Belgiumban, Spanyolországban, valamint a franciaországi Cambrai légibázison tartották. Ebben az évben vannak először Kelet-Közép-Európában, és rendkívül elégedettek hazánk honvédségének felkészültségével, a gyakorlathoz nyújtott segítségével valamint vendégszeretetével.

A csapásmérő AMX biztosítja a harci kutató-mentő feladat végrehajtását

A gyakorlaton tizenkét nemzet huszonkét repülőeszköze vesz részt. Hazánk Mi-8/17 helikopterekkel, valamint egy ellenséget imitáló SA-6 Kub üteggel járul hozzá a kurzushoz, de spanyol és francia Super Pumák, belga Agusta 109-esek, spanyol AW-101 Merlinek, lengyel  Mi-24W és W-3PL Gluszec harci helikopterek, olasz AMI AB212 forgószárnyasok és az Istranai AMX könnyű vadászbombázók is részt vesznek a műveletekben. A német GDF cég Learjetje elektronikai felderítéssel és zavarással bonyolítja a szcenáriókat. A felsorolt eszközökön kívül, hollandok, amerikaiak, britek is részt vesznek a kurzuson.

A EPRC-hez csatlakozás nagyon fontos hazánknak a kutató-mentő és harci kutató-mentő feladatok NATO sztenderd szerinti átvételéhez, a dokumentumok, eljárások, gyakorlatok és ellenőrzések minél magasabb fokú elsajátításához.

Belga Agusta 109-es: gyors, mozgékony forgószárnyas

Fentiekhez már csak egyetlen dolog hiányzik Magyarországnak. Olyan helikopterek, amelyek éjjel és nappal a XXI. századnak megfelelő korszerű berendezésekkel végrehajthatják ezen bevetéseket és a magyar személyzeteknek repült órákat kell biztosítani, hogy kiképzésüket szinten tartsák, növeljék. Sajnos jelen kormánydöntések szerint még évekig orosz forgószárnyasokkal repülnek a helikopteres fegyvernem hajózói, amelyeknél az NVG képességen kívül a különféle, radar és rakéta előrejelző, érzékelő (MAWS) berendezések, és megfelelő felszerelések is hiányoznak.

A magyar katonák függetlenül attól, hogy pápai, kecskeméti vagy szolnoki egységekhez tartoznak, a gyakorlaton is bizonyították, megfelelő technikával olyan minőségben tudnák végrehajtani a feladatokat, mint spanyol, francia, holland és más nemzetek harci kutató-mentői.

És ami a lényeg: kimenteni a sérültet a harci zónából

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek