Metróért Egyesület: prioritások a fővárosi közlekedésben

iho   ·   2014.06.16. 16:47

Nem született olyan döntés, hogy elvennének minden fejlesztési forrást a fővárostól - mondta Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség helyettes államtitkára szerint egyelőre még azt a tervet sem nyújtották be Brüsszelnek, amely a végleges, a megvalósítandó projekteket tartalmazza, ezzel kapcsolatban bármilyen konkrétum csak szeptemberre várható.

„A kormánynak nincs olyan szándéka, hogy Tarlós Istvánnak kellemetlen perceket okozzon” – emelte ki, hozzátéve, ez a helyzet sokkal inkább a polgármesterek lobbijáról szól, ami azt célozza, hogy minél több fejlesztési forráshoz juttassák saját városukat.

A budapesti 3-as metró felújítására a kormány idén márciusában garanciát vállalt, és támogatja – idézte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek a pénteki  hódmezővásárhelyi közmeghallgatáson elhangzott szavait a delmagyar.hu. A hírportál tudósítása szerint a politikus kifejtette, sajnos, az ehhez szükséges anyagokat a főváros a mai napig nem tudta elkészíteni. A politikus jelezte: Budapesten a közlekedési infrastruktúra elérte az európai átlagot, további fejlesztését az EU nem támogatja.

Nem vonhatók el Budapest közlekedési fejlesztési forrásai, ilyen uniós szabály nincs – közölte a Magyar Nemzettel Tarlós István főpolgármester. Leszögezte: ahogyan az előző városvezetés által korábban itt hagyott félkész 4-es metró vagy a privatizált közművek problémáját, úgy a 3-as metró felújítását is megoldják közösen Orbán Viktor kormányfővel és a kormánnyal, benne a Miniszterelnökséggel. Elmondása szerint nem igaz, hogy bármilyen fejlesztésük leállna. Szombati közleményében kiemelte: a 3-asmetróval kapcsolatos munkálatok megindítása műszaki okokból nem halasztható tovább. Jelezte azt is, hogy a Miniszterelnökséghez az előző kormányzati ciklus idején eljuttatták a részletes, mintegy ezer oldalas előkészítő anyagot, költségbecsléssel együtt. A Magyar Nemzet városházi forrásai szerint egyetlenegy, csaknem ezeroldalas fővárosi előkészítő anyag készült a 3-as metró felújításáról, amely már február eleje óta Lázár János asztalán hever.

A kormány a hvg.hu információi szerint június 11-én küldte meg Brüsszelnek a magyar kormány első véleményezésre a 2014-2021 közötti operatív programok terveit. A portál úgy tudja, a kormány még a múlt héten is tárgyalt arról, hogy milyen arányban osszák meg a fejlesztési forrásokat az ágazati területek között, és milyen programelemek kerüljenek be a támogatandó célok közé. Ennek része volt az is, hogy felülvizsgálták a Főváros által preferált közlekedési beruházásokat, melyek minimum a felét elvinnék a közlekedésfejlesztési pénzeknek, ha azt a Budapest által megjelölt intenzitással támogatnák uniós pénzzel.

Az Index úgy tudja, hogy összesen 14 előkészített budapesti közlekedési projektet húzott le a kormány a 2014–2020-as beruházások közül, a CAF-os villamosbeszerzés áthúzódó ütemén kívül nem is maradt fővárosi beruházás a listán. A portál úgy véli, bár uniós pénzről van szó, a pénzek elosztása nagyrészt a kormány feladata. A jelenleg Integrált közlekedésfejlesztési operatív programnak nevezett fejlesztések esetében az Európai Bizottság nem hozott Budapestre nézve kedvezőtlen döntést, ugyanis ez az uniós pályázati forma nem tartozik a vidék felzárkóztatását, az elmaradott térségeket segítő korábbi brüsszeli döntés hatálya alá – írja a Magyar Nemzet az Európai Unió fejlesztéseit jól ismerő belső fővárosi forrásokra hivatkozva. A lap forrásai azt állítják: rosszul számolhatott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor „lehúzta” a listáról a budapesti fejlesztéseket. A lap úgy értesült: jelen esetben 440 milliárd forintot meghaladó beruházásról van szó, kiemelten az önmagában 100 milliárdos költségű 3-as metró felújításával. Szakértők szerint amennyiben Lázár János nem gondolja át a 2014 és 2022 közötti uniós programokra szóló rapid döntését, az azt jelentheti, hogy 2030-ig „befagyhat” Budapest közlekedésfejlesztése, a tömegközlekedés visszaszorulhat, s megbénulhat a város – írja a lap.

A Metróért Egyesület javaslatokat is megfogalmaz a helyzet rendezésére. Mint írják, a 2012-ben előkészítésre jelölt projekteket érdemes felülvizsgálni, hiszen az előkészítés célja kimondottan a 2014-2020-as EU támogatási ciklusra történő felkészülés volt. Amennyiben nem lehetséges a megvalósítási projekt finanszírozása, akkor az előkészítést is célszerűnek tartják felfüggeszteni.

Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy ezen projektek kivétel nélkül az IKOP 5. prioritási tengelyhez tartoznak. A budapesti közlekedés fejlettségi szintjének meghatározásához viszont egyértelműen hozzátartozik a budapesti elővárosi közlekedési infrastruktúra is, amelynek fejlesztése a 4. prioritási tengely részeként kerül megvalósításra.

Az operatív programok fő támogatási céljai prioritási tengelyek néven kerülnek meghatározásra. Az egyes projektek egy adott prioritási tengelyhez vannak hozzárendelve. Az Integrált Közlekedési Operatív Program prioritási tengelyei a következők:

1. Nemzetközi közúti elérhetőség javítása

2. Nemzetközi vasúti és vízi elérhetőség javítása

3. A regionális közúti elérhetőség és közlekedésbiztonság fejlesztése

4. Elővárosi, regionális vasúti elérhetőség és energiahatékonyság javítása

5. Fenntartható városi közlekedés fejlesztése

6. Technikai előkészítés

M3-as metró: A vonal rekonstrukciója 100 milliárd forintba kerülne (járműcsere nélkül, mert azt a főváros saját hitelből finanszírozná), és négy évig tartana. A 3-as metróról sokszor elmondták már, hogy végletekig elhasználódott, tavaly rendszeresen kigyulladtak a metrókocsik, megrepedtek a sínek. A hibákat tűzoltásszerűen, rövid időre orvosolták, de ha a felújítás elmarad, az katasztrófához is vezethet.

M2-es metró és gödöllői HÉV összekötés: A 2-es metró és a Gödöllői HÉV összekötése (új szerelvényekkel) szintén százmilliárdos tétel. A 4 éves építkezést 2018-ban kezdte volna a főváros.

Őrmezői autóbusz végállomá: A 4-es metró kelenföldi végállomásánál őrmezői autópálya-csomópont és autóbuszterminál építése jövőre kezdődött volna, 15 milliárdos támogatásból.

Megjegyzés: az index.hu cikke ezt a projektet az M2 és gödöllői HÉV összekötéshez kapcsolta.

Földalatti: A kisföldalatti korszerűsítése és meghosszabbítása a Kassai térig és a Vigadó térig 28 milliárdba kerülne. Erről is le kell mondani.

Fogaskerekű: Most úgy néz ki, hogy a 20 milliárd forintos fogaskerekű-meghosszabbításról és -rekonstrukciónak is annyi, pedig az elöregedett fogaskerekű az utóbbi időben többször kisiklott.

Több villamosvonal: Időben a leghamarabb (2015-ben) kezdődő projekt az 1-es villamos meghosszabbítása lett volna az Etele térig (8 milliárd forint). Ezért az 1-est a Fehérvári útig építik ki csak. Nem lesz meghosszabbítva a 2-es észak felé, a 3-as az Árpád hídig, a 42-es a Havannáig, nem lesz Astoria–Thököly út–Újpalota és Külső-Bécsi úti villamosvonal sem.

A Metróért Egyesület szakmai anyagát itt olvashatja el.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek