Minden állomásnak megvan az engedélye

iho   ·   2014.01.29. 09:32

A BKK honlapján olvasható közlemény szerint az utolsó, Kelenföld vasútállomás megálló is megkapta a használatbavételi engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. Ezzel valamennyi állomás készen áll az utasforgalmi próbaüzemre. A teljes vonal ideiglenes használatbavételi engedélyének megszerzéséhez az állomásokon kívül a járműtelephez is meg kellett szerezni a szükséges két engedélyt, és az alagútnak is meg kell kapnia azt a most zajló, utasok nélküli tesztek sikeres lezárását követően. Mindezeken túl az egyes állomásokhoz kapcsolódva valamennyi felszíni építményre, úthálózatra és csatornára is meg kell szerezni. Ennek a hónapok óta zajló komplex engedélyezési folyamatnak az eredménye, hogy mára a szükséges engedélyek 90%-át kiadta az NKH, Budapest Főváros Kormányhivatala és az illetékes vízjogi hatóság.

Az Etele tér alatt és annak vonzáskörzetében rendkívül összetett, nagy volumenű mélyépítési és felszínrendezési munkák folynak. Noha az őrmezői oldali kijáratépítés várhatóan csak februárban fejeződik be, illetve az aluljárószinti utascsarnok befejező munkálatai is zajlanak még, a metróállomás elkészült, és megkaphatta a használatbavételi engedélyt. A Kelenföld vasútállomás megálló a vonal budai végpontja, az agglomerációból érkezők legfontosabb átszállóhelye. A felszíni csomópont kialakítását az intermodalitás, azaz a különböző közlekedési ágak közötti egyszerű átszállási kapcsolatot biztosító csomópont követelményei határozzák meg. Olyan átszállási kapcsolat épül, ahol a metró használata a vasúttal, a személygépkocsival, valamint az autóbusszal érkezők számára is alternatívát jelent. A vasútállomás térségének közösségi közlekedését alapvetően átalakítja, jelentősen javítja majd az új vonal átadása.

A letisztult, döntően funkcionális kialakítású állomás szerkezete a végállomási funkció miatt épült kihúzó-fordító alagúttal együtt több mint 250 méter, a peron azonban itt is illeszkedik a szerelvények 80 méteres hosszához. A 3 kijárattal rendelkező állomás peronszintje a felszínhez viszonylag közel, alig több mint 16 méter mélyen található. Az Etele téri oldalt az őrmezői területtel, illetve a MÁV-pályaudvar peronjaival összekötő kiterjedt aluljárórendszer segíti a különböző szinteken összesen 27 mozgólépcsőn és 9 felvonóval a gyors és akadálymentes közlekedést. A peronról közvetlenül 8 mozgólépcső és 2 felvonó szállítja majd a szerelvényből kiszálló vagy az állomásra tartó utasokat. A látszóbeton felületek ebben a megállóban is dominálnak, illetve a megszokott világítótesteken kívül reflektorok és tükrök szórják szét a fényt az állomástérben.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek