Minek annyi kitérő?

Mózes Krisztián   ·   2011.07.05. 12:13
kiskep

A ProRail indoklása szerint a tervek által említett mintegy 2200 váltó eltávolítása után a pályafenntartási költségek akár 42 millió euróval (mintegy 12 milliárd forinttal) is csökkenhetnek – ezt egy nemrégiben elkészített jelentésre alapozzák, amely napjainkban került nyilvánosságra. A kitérők problémája az elmúlt évek során azért vált aktuálissá, mert tavaly és tavalyelőtt télen is több ezer váltó fagyott be a zord időjárás következtében, téve lehetetlenné a közlekedést. A drasztikus csökkentés szükségességét már a ProRail korábbi vezetője is hangsúlyozta.

Az érem másik oldala azonban az utasok érdekeinek csorbulását mutatja, hiszen, bár a költségek valószínűleg kisebbek lesznek majd, a vasút egyébként is korlátozott rugalmassága tovább apad. Így például a tereléseknél és egyéb váratlan eseményeknél valószínűsíthetően nagyobb – és így drágább – kerülőket kell majd tenni, esetleg több átszállásra kényszerítve az utazót.

A kevesebb váltószerkezet tehát kisebb költséggel és önmagában kisebb kockázattal jár – ami nincs, az nem is romolhat el – de a csúcsra járatott holland sínpárokon így újabb szűk keresztmetszetek keletkezhetnek, amelyek éppen rendkívüli helyzetekben bosszulhatják meg magukat.

Amszterdam főpályaudvarának váltókörzetén halad át egy TRAXX vontatta Benelux IC és mögötte egy regionális vonat. Valószínűleg itt is számolnának fel kitérőket a tervek szerint (a szerző felvétele)

Nemzetközi példát is mutat a pályavasút, vigyázó tekintetünket vessük csak Tokióra, ahol a főpályaudvaron mindösszesen 28 váltót találhatunk, ezzel szemben a sokkal kisebb Utrecht Centraal állomáson éppen tízszer ennyit, azaz kétszáznyolcvanat számlálhatunk. A teljes holland hálózaton pedig 8144 az eredmény, a megtakarítás pedig 42 millió euró lehetne, ha 2200 kitérőt felszámolnának – kitérőkre lebontva ez több mint 19 ezer eurós (ötmillió forintos) spórolás.

Kérdés mindemellett, hogy megéri-e az ilyen téren történő takarékoskodás? A rugalmatlanság, az okozott késések és többletátszállások végső soron nem az utasok felháborodásához és elpártolásához vezetnek majd? Mert ez is bevételcsökkenést eredményez, de az utasok csökkenése – a kitérőkével szemben – nem puszta statisztikai tény, amelyet egyik évről a másikra meg lehet fordítani.

A takarékos hollandoknak tehát mérlegelniük kell, hogy azt teszik, ami a vérükben van, vagyis a minél hatékonyabb, minél gazdaságosabb, minél kevésbé redundáns működés, vagy hallgatnak az eszükre és áldoznak többet a saját kényelmükre.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Kiemelt ajánlatok

Knorr-Bremse fékrendszerek a világ körül – 5. rész: Kötöttpályán Magyarországon I.

iho/vasút   ·   2022.05.14. 09:00

Sorozatunkban előző részeiben azt mutattuk be, hogy a Knorr-Bremse Budapest piacvezető vasúti fékgyártó vállalatként a világ mely távoli országaiba szállít fékrendszereket vonatok, metrók és villamosok számára. Képzeletben jártunk Afrikában, Ázsiában és a távoli Ausztráliában is. Számunkra a legérdekesebbek mégis azok a szerelvények, amelyekkel itthon találkozhatunk nap mint nap, amelyekben Budapesten tervezett és gyártott fékberendezések, fékvezérlő rendszerek és levegőellátó egységek gondoskodnak a biztonságos fékezésről.