Módosítások utasszámlálás után

iho/közút   ·   2012.11.29. 13:52

A Budapest-Győr és Győr-Sopron vonalat számos változás érinti, de ez összességében a teljes megyei és régiós buszközlekedésre is igaz.

„Minden évben december elején – idén december 9-én – lép életbe az új helyközi és távolsági menetrend, melyet az elmúlt esztendő tapasztalatai, utazási igényei alapján állítunk össze. Úgy gondolom, hogy az új menetrendben se több, se kevesebb változás nincs, mint a korábbi években, más kérdés, ha adott járaton kevesen utaznak, akkor kénytelenek vagyunk bizonyos döntéseket meghozni a fenntarthatóság jegyében” – mondta a kisalföld.hu érdeklődésére Bognár László, a Kisalföld Volán forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettese.

„Minden menetrendi módosítás előtt törvényben előírt kötelezettségünk, hogy két hétig utasszámlálást végezzünk. Ezenkívül évente a Közlekedésszervező Irodák – mint a megrendelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselői – menetrendi egyeztetést tartanak, ahol az önkormányzatok vezetőinek lehetősége nyílik arra, hogy településük érdekeit képviseljék.

Az itt elhangzott álláspontokat figyelembe vesszük a menetrend kialakításakor. A megye jelentős munkáltatóival szintén tárgyalóasztalhoz ülünk, s az ő észrevételeiket is igyekszünk beépíteni az új menetrendbe” – tette hozzá Bognár László.

A Kisalföld.hu részletesen is közli a menetrendben történt változásokat.

Kapcsolódó hírek