Múlt a jelenben

iho/vasút   ·   2012.09.02. 12:00
00

Antréval egybekötött közérdekű sajtótájékoztatót tartott a vasúttársaság: először lépett a nyilvánosság elé a MÁV Zrt. új kommunikációs igazgatója, Kriss Béla, egyúttal a Gyermekvasút helyzetével is megismerkedhettek a Hűvösvölgyben megjelentek. Eszerint a MÁV Zrt. a lehetőségeihez képest fejleszti a népszerű létesítményt, de ez csak csepp a beruházási lehetőségek óceánjában: Tar Sándorné, a MÁV Zrt. keskenynyomtávú személyszállítási szervezetének vezetője szerint több százmillió forintra lenne szükség a Gyermekvasút felújításához. A társaságnak jelenleg a végállomások akadálymentesítésére sincs lehetősége, s mivel Közép-Magyarországon erre a célra nincs uniós pályázat (a vasúttársaság legutóbb 2007-ben pályázhatott fejlesztési forrásra, de akkor nem nyert), úgy tűnik, a kerekesszékesek önerőből jóideig nem kisvasutazhatnak a budai hegyekben kanyargó vaspályán. Pedig lenne mivel: évente 6600–6700 vonat közlekedik a Gyermekvasúton.

Pénztárszolgálat. A gyermekvasutasok gyorsan elsajátították az egyszerű nyelvezetű szoftver révén a számítógépes jegykiadást<br>(fotók: Böhm Katalin/MÁV Zrt.)

A gördülőállomány ugyan a távoli múltat idézi, de lepukkantnak egyáltalán nem nevezhető: folyamatosan újítják fel a kocsikat, mozdonyokat – Vinis Gyula gépészeti főnök az érdeklődőknek a Szombathelyen remotorizált Mk45 2004-est mutatta be. A néhány évvel ezelőtti leharcolt állapotához képest most üdén festő fűtőházban felújításra váró járművek sorakoznak, a Data-Press pedig sokmillió forint értékű szoftvert ajánlott fel a Gyermekvasút jegykiadásának korszerűsítésére.

 Géptérben ép lélek. Vinis Gyula ecseteli a 2004-es román gép felújításának szükségszerűségét

Ám amíg korabeli épületei állnak (és álljanak minél tovább), a budai kisvasút hangulata mindig is a múltba révedő lesz. És az erre tévedő ötvenesek, hatvanasok fülében a szocialista realizmus láttán óhatatlanul visszhangzik a tábortüzek dala:

Mint a mókus fenn a fán,
Az úttörő oly vidám,
Ajkáról ki sem fogy a nóta.
Ha tábort üt valahol,
Sok kis pajtás így dalol,
Fújja estig kora reggel óta.

Évek szállanak a nyári fák alatt,
Oly vidám az ének.
Boldog dallama így önti dalba ma:
Csuda jó, gyönyörű az élet.

Fürgébb, mint a könnyű szél,
Gyorsan jár és messze ér,
Nincs túra, ami kifog rajta.
Hívja erdő nyári rét,
Vígan marsol, jól kilép,
És a szemét mindig nyitva tartja.

Évek szállanak a nyári fák alatt,
Oly vidám az ének.
Boldog dallama így önti dalba ma:
Csuda jó, gyönyörű az élet.

Mint testvér, vagy hű barát,
Megsegít, ha bajban lát,
Munkában alig akad párja.
Hol szöget ver, hol meg főz,
Mindent megtesz, amit győz,
És a helyét mindenütt megállja.

Évek szállanak a nyári fák alatt,
Oly vidám az ének.
Boldog dallama így önti dalba ma:
Csuda jó, gyönyörű az élet.

Gumikerék a vaskerekesen. Kerékpár és gyerekkocsi szállítására alkalmassá tett személykocsi a Gyermekvasúton

Kapcsolódó hírek