Nem az olimipa miatt, de áthelyezik a 150-es vonalat

iho   ·   2017.06.23. 11:15
00kicsi

A nyomvonal áthelyezése ugyan a 2024-es olimpiai pályázat része volt, de ennek megbukása ellenére néhány beruházás folytatódik. Igaz, a dél-pesti régió fejlesztésére már a rendszerváltás óta több terv született, a budai oldalhoz hasonlóan Budapestnek csak egy irányba, a volt rozsdaövezetek helyére van lehetősége terjeszkedni. A jelenlegi tervek szernt olimpiai falu helyett diákváros épülne itt, tehát a 150-esnek mennie kell.

A projektet a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztési terveihez csatolták, ez a jelenleg 750 milliárdos költséget további 80 milliárddal emeli – írja a mfor.hu. A szűk keresztmetszet azonban továbbra is a Soroksári úti rendezőpályaudvar, és a Szabadkikötő vasúti kapcsolata lenne, a felépülő létesítmények közé ezt mindenképp be kellene ékelni.

Sorút, a szűk keresztmetszet<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

Maga a tervezés is közel 1,2 milliárdért valósulhat meg: a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt., az Infraplan Vasút- és Úttervező Zrt. és az Utiber Közúti Beruházó Kft. alkotta konzorcium egyedüli indulóként, 1,19 milliárd forintos ajánlattal nyerte a közbeszerzést. Ebben a döntéselőkészítő tanulmány, a megvalósíthatósági tanulmány, a környezetvédelmi engedélyezési tervdokumentáció, a komplex engedélyezési tervdokumentáció és a létesítési, építési engedélyek megszerzése szerepel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek