Nemsokára átadják az M0-ást

iho/közút   ·   2012.05.02. 10:04

Megkapják az M0-ás új pályáját az M6-ostól Törökbálintig az autósok: igaz, csak júniusban, és akkor is fokozatosan. Cserébe néhány hónapra el kell hagyniuk a régi aszfaltburkolatot. Őszig az 1994 tavaszán átadott négy elhasználódott sáv időszakosan a munkagépeké lesz – írja a Népszabadság.

Befejezhetik a tippelgetést az M0-ás csonka körgyűrű déli szektorát naponta használó autósok: a lap megtudta, mi az új terv az Európai Unió támogatásával autópályává szélesíthető autóút első, elkészült kilométereinek forgalomba helyezésére. Mi több, az is kiderült, a következő hónapokban milyen menetrend szerint adják át az irányonként három forgalmi és egy-egy leállósávot a közlekedőknek.

Június második felében meglepi az M0-áson autózókat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. Az állami beruházónál már készülnek a fővárost délről elkerülő gyorsforgalmi út 11 milliárd forintból megépült új pályájának megnyitására. Az útavatás pontos időpontjáról még nincs döntés, de az már bizonyos, hogy a nyár első hónapjában az autósok fokozatosan birtokba vehetik az M6-os autópálya diósdi becsatlakozásától a törökbálinti M7-es csomópontig vezető, betonból épült új sávokat.

Az eredetileg tavaly decemberre ígért útavatónak még akkor is örülni kell, ha a katarzis és vele az M0-ás – elsőként kiszélesített – 6,6 kilométere egyelőre nem lesz teljes. Az immár hónapok óta nyolc sáv szélességű útszakaszon ugyanis egy ideig még irányonként két-két sávval kell beérniük az autósoknak. Az új betonburkolat mellett futó régi aszfaltpályát ugyanis fel kell újítani.

Kapcsolódó hírek