Okosmenetrendet minden zsebbe!

Andrassew Dávid Igor   ·   2012.01.25. 16:00
vonatdroid

Múlt héten a személyvonatok egy napjával örvendeztetett meg minket Vincze Béla, ezen a héten pedig egy olyan, általa fejlesztett alkalmazást – a vonatDroidot – mutatunk be, amely az androidos kütyükkel a zsebükben, vasúton utazók életét teszi boldogabbá.

Az androidos okostelefonokra számos Elvirán alapuló vasúti útvonaltervező vagy menetrend-lekérdező alkalmazás áll rendelkezésre, ilyen például az AZ Menetrend vagy a MenetrendDroid. A vonatDroid sokban hasonlít ezekre, azonban előbbiektől eltérően nem útvonaltervező, hanem egy olyan alkalmazás, amely az utast közvetlenül az utazás előtt vagy közben naprakész információkkal látja el.

A program a pillanatnyi GPS-pozíciót felhasználva, távolság szerint rendezett listát jelenít meg a közelben található vasútállomásokról, ami jól jön akár utazás közben is, mert sokaknak fogalmuk sincsen arról, éppen merre járnak. Képes bármelyik állomás – késésekkel korrigált – virtuális érkező/induló tábláját megjeleníteni a telefon képernyőjén. Ez azt jelenti, hogy számos olyan megállóhely és állomás van, a budapesti elővárosban is, ahol az okostelefonnal rendelkező utasnak akár az ott szolgálatot teljesítő vasutasnál is frissebb információi lehetnek.

Az alkalmazás továbbá képes megjeleníteni a vonatinfós térképet, az éppen folyó vágányzári munkákat távolság szerint rendezve, a legfontosabb vasúti híreket és a publikált forgalmi zavarokról szóló figyelmeztetéseket is.

Állomáslista a vonatDroidon<br />A képre kattintva galéria nyílik meg!<br />(fotók: Vincze Béla)

A programot a tapasztalatok alapján a napi szinten utazók használják leggyakrabban, főleg a budapesti elővárosban. Ezek mellett sok vasutas is igénybe veszi a lehetőséget, nekik a munkájukhoz nyújt segítséget. A fejlesztő beszámolt olyan esetről, amikor a jegyvizsgáló egy utast a vonatDroid alapján tájékoztatott a csatlakozó vonat késéséről.

Vincze Béla a programot afféle kísérleti „koncepció” szoftverként kezdte fejleszteni a szabadidejében, mostanra azonban teljes értékű termékké vált. A fejlesztésben sokat segítettek a felhasználóktól érkezett visszajelzések, illetve az is, hogy ő maga is aktív felhasználó. Mint általában, most is adódnak problémák, amiket legfőképpen az okoz, hogy az androidos telefonok ezerfélék, ezért ha gond van, nehéz rájönni, hogy mi az oka annak, hogy valami nem jól működik.

A program az Android Marketből ingyenesen letölthető, és bármi is legyen a sorsa a jövőben, az utasok számára ingyenes marad – ígéri Vincze.

Késésinfó

Kapcsolódó hírek