Óránként négy vonat a vicinálison

iho/vasút   ·   2012.05.05. 11:11
kiskep

Napjainkban óránként két pár személyvonat és egy pár gyorsított járat közlekedik az észak-hollandiai Groningen és Leeuwarden városa között. Nem éppen mellékvonali forgalomra vall ez a menetrend, ugyanakkor vasútvonal nem villamosított, jó néhány szakaszon egyvágányú és az Arriva háromrészes GTW motorvonatai közlekednek rajta.

A vasútvonal által érintett tartományok és települések önkormányzatainak finanszírozásával 120 millió eurós fejlesztésbe kezdenek, aminek célja, hogy óránként négy vonatpárra növeljék a kínálatot egy újabb gyorsjárat elindításával – írja az International Railway Journal.

Jelenleg óránként három vonatpár közlekedik a vasútvonalon úgy, hogy több szakaszon még egyvágányú a forgalom. Megbízható járművekkel és biztosítóberendezéssel így is pontos a szolgáltatás<br>(forrás: ProRail)

A vasútvonal operátora az egykor brit tulajdonú, napjainkban pedig a Deutsche Bahn leányvállalatainak sorát gyarapító Arriva<br>(fotó: Arriva)

Új peront építenek Leeuwarden állomásán. Az eddigi százról 130 kilométer per órára növelik a maximális sebességet Leeuwarden és Veenwouden között, valamint 120-ra a Grijpskerk–Zuidhorn–Hoogkerk szakaszon. Emellett Zuidhorn és Hoogkerk között kétvágányosítják a pályát – tájékoztat a holland infrastruktúra-kezelő, a ProRail.

A beruházás várhatóan 2017-re készül el.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Öreg Dácsiával a Jászságba

Harmati Marcell   ·   2025.05.17. 15:00

Még nincs programja június 7-ére? Szeret utazni, és fényképeket készíteni, esetleg felelevenítené a 80-as, 90-es évek mellékvonali utazásait? Az idei nyár első szombatján most megteheti mind a hármat egyszerre!

Vasút Nagyvasút

Két Vectront rendelt a CER Cargo Group

iho/vasút   ·   2025.05.17. 09:00

A Siemens-mozdonyok 2026 decemberében érkeznek, és várhatóan meghatározó szerepet játszanak majd a Duna-folyosón, valamint Kelet-Európa több országában zajló határokon átnyúló szállításokban.