Öreg csodamadarak Tökölön: egy légi show háttere

Fehér Balázs   ·   2013.05.02. 13:00
cim

Olvasónk, az iho/repülés egyik pilótabarátja objektív okokból nem lehetett ott a május elsejére szervezett légi parádén. Azonban a piros bikás cég logójával díszített repülőgépek látványát a reptéri élet miatt nem úszta meg. Sőt, alkalma lehetett közelről is szemügyre venni ezeket a valóban szenzációs madarakat. Egy szokásosnak indult, de különlegessé vált reptéri nap részletei, szomjas oldtimerek tankolásával és kabinszemlékkel.

Öreg szépségek a tankolón: elől, felhajtott szárnyakkal, hordozófedélzeti stílusban a Corsair, mögötte a Lightning<br>(fotók: a szerző és dr. Lakatos Viktor)

Ha majális, akkor májusfa, Városliget, sör, virsli, körhinta… vagyis nem. Ugyanolyan munkanap, mint bármelyik másik a repülőtéren. Legalábbis ugyanúgy indult. Reggel fél nyolckor megnézzük a tervtáblát (aznap melyik gép repül), kinyitjuk a hangárt, és egymás után bújnak elő a „vasmadarak” a fészkükből.

Apropó, tervtábla, a mai napi rubrikákban jómagam is ott vagyok, ergo miután elrendeződött a többi gép sorsa, én is nekilátok a szokásos teendőknek (időjárást, NOTAM-okat nézni, repülést tervezni, üzemanyagot, súlyt számolni, tervet leadni), majd miután ezekkel végeztem, csörög a telefon – Soma kapitányék kint állnak a kapuban. A napirend a következő: mindenkivel repülök 40 perc-1 óra körül, és akkor már kifogy annyi benzin a tartályból, hogy a terhelési diagram nem fog kilógni semerre se, ha jómagam és Soma kapitány beülünk a kicsi Diamondba. Mert ugyan egy végtelenül jóindulatú, és jó repülő a Katana, de feleslegesen ne feszegessük a határait…

Show után Veres Zoltán gépét tolják pihenőre: a farokrésznél a pilóta, a szárnynál Somogyvári József, azaz Soma kapitány, a ma is népszerű egykori Malév-hajózó

Legalábbis ez volt a terv, aztán ahogy lenni szokott, minden másként alakul. A Dunakanyar meglátogatása után hazafelé baktatunk, amikor furcsa akcentusú rádiózás üti meg a fülünket, és elmondása szerint Tökölre tart. No, megint valami csodabogár, gondoltam, lévén megfordult már itt a Bombardier Global Expresstől kezdve a NATO AWACS gépeken át a full extrás Jet Rangerig mindenféle színű és szagú repülő szerkezet. Így nem is gyanakodtunk semmi különlegesre.

Leszállás után visszatérek a szokásos napi rutinhoz – azaz visszatérnék, ha nem ütné meg a fülem egy jellegzetes „kelepelő” hang. (A Huey-k és a Cobrák kétlapátos forgószárnyának jellegzetes, semmi mással nem összetéveszthető aerodinamikai zaja van.) Majd kisvártatva a tankolónál megjelenik a Cobra jellegzetes sziluettje és szép lassan földet is ér a vietnami háborúban debütált forgószárnyas, aminek egyébként az őse (a Bell 207 Sioux Scout) idén 50 éve emelkedett először a levegőbe.

Elsőként a jellegzetesen klappogó Cobra érkezett Tökölre

Ezután nem sokkal begördül a II. világháború két légcsavaros legendája, a Lightning és a Corsair, mindkettő csillog-villog, mint ha skatulyából húzták volna elő őket. (Tény, Salzburgban, a 7-es hangárban odafigyelnek a gépekre. Milyen jó is lenne Tökölön legalább egy ilyen...)

A gépek egyébként elég szomjasak: a Lightning több mint 400 litert, a Corsair pedig körülbelül 600 liternyi üzemanyagot nyelt el. Hát igen, egy nagy motor sokat is fogyaszt, konkrétan a Pratt&Whitney R2800 Double Wasp, amiben a szám az összes lökettérfogatot jelzi köbinchben. Ez körülbelül 46 liter.

A Red Bull-osok lehetővé tették, hogy alaposan szemügyre vehessük a gépeket. Minden eredeti, bár bepillantva a kabinba, azért beugrik egy-két nem korhű dolog, például a Garmin GNS 430 (mozgótérképes GPS, valamint a kommunikációs rádiót és navigációs adó hangolását lehetővé tevő egység), vagy a korszerű, S módú transzponder, ami már szokásosnak mondható egy mai gépben is.

Corsair-cockpit, sok felirattal, modern navigációval és transzponderrel

Kakukktojás még a HSI is (egy pörgettyűs iránytartó és egy VOR/ILS funkcióit egyesítő műszer), no meg amerikai repülőgép lévén nem kevés placard (kis figyelmeztető táblácska) is van bennük. Cessnán edzetteknek ismerős lehet pl. a „vedd ki a kormányrögzítőt motorindítás előtt”, „fel és leszálláskor kapcsolj arra a tartályra, amelyikben több üzemanyag van”, stb.

Na, a Corsair építőit (Chance Vought, azóta már megvette a Northrop­­­–Grumman) sem kellett félteni, ahogy a mellékelt ábra mutatja, van minden az indítás előtti check-listtől kezdve a „futóbehúzás előtt taposs rá a kerékfékre” feliratig. (Amit a kelet-európai repülőember furcsa szemmel néz, lévén errefele ezt a mozdulatot „beleverik” a növendékbe.)

A szerző a Ligthtning kabinjával ismerkedik

A Lightning esetében ugyanez a helyzet, ott tetézve azzal, hogy a gépre felmászni is egy kisebb tornászmutatvánnyal ér fel. Ugyan a kabingondola hátsó részében van egy beépített létra, természetesen ez is fényesre polírozva – inkább odatettünk egy másikat a felmászáshoz, nehogy összekoszoljuk.

Miután megtörtént a tankolás, búcsúzkodás, indítás, és szépen komótosan kigurultak a „G” öbölig, melegítés, majd be a nagy gáz, és felszállás. Közben szép kis tömeg gyűlt össze a füves pálya mellett (ugyan nem annyi, mint a rakparton, de nem csak pár ember lézengett kint – ezt észrevették ők is, így egy szép áthúzás után – azért, amikor az ember feje mellett pár tíz méterre elhúz kb. 5700 lóerő, az leírhatatlan érzés – rá is álltak a hazavezető irányra. Jó leszállást, fiúk, és gyertek legközelebb is!

Kapcsolódó hírek

Repülés Katonai repülés

Elment az utolsó Puma is

MTI/iho   ·   2021.01.24. 09:10

Végső búcsút vettek szombaton Budapesten a 97 esztendős korában, december 30-án elhunyt Frankó Endre nyugállományú főhadnagytól, aki a legendás 101. Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett pilótája volt.