Őszi meglepetés

A napokban több alkalommal is Balassagyarmatra szólított a kötelesség. Az utazáshoz természetesen a vasutat választottam, részben elvből, részben, mert ingyen van. (Tudom, hogy semmi nincs ingyen, de most fogadjuk el a fenti kijelentésemet!)

Aszódig, valamint Aszód és Galgamácsa között ismertem a vonalat még mozdonyvezető koromból, ezért nem nagyon nézegettem az ablakon kifelé. Galgamácsa után kezdődik a 78-as vonal, ami számomra már az ismeretlen kategóriába tartozik, ezért innentől kezdve rátapadtam a BZ motorkocsi meglepően tiszta ablakára.

A vonal elég sok érdekességet tartogatott számomra, hiszen mellékvonalakon nem nagyon fordultam elő mint masiniszta, gyakorlatilag kizárólag fővonalakon dolgoztam. Ezért is figyeltem éles szemmel a pályát, a jelzőket és az épületeket. A szép, őszi időben alkalmam nyílt remek fotókat is készíteni. (A remek szót, az én fényképezési tudományomhoz kell illeszteni!)

Ami a biztosító berendezést és a jelzőket illeti, van itt majdnem minden. Háromfogalmú alakjelző a hozzá tartozó szintén háromfogalmú előjelzővel, biztosított, valamint nem biztosított állomások, mellékvonali ellenőrző jelzők, télen gázzal fűtött rugós váltókkal. Galgaguta megálló-rakodó hely mindkét végén, szabványos szabad állású fedezőjelző tartja rézsútosan magasba a karját. Természetesen a nyílt vonalon fénysorompót ellenőrző útátjáró-jelzőkkel találkozhatunk.

Ami a pálya állapotát illeti, az eléggé lehangoló. A felépítmény eliszaposodott, sok helyen nem is látszik a kavics, a talpfák egy része korhadtan recseg a vonat súlya alatt. A szerelvény sebessége sokszor mindössze 40 km/ó, ezért a menetidő meglehetősen hosszú. A mozdonyvezetőknek nagyon észnél kell lenniük a vonat lassításakor, mert az erdőben kanyargó sínszálakra ráhullott falevelek és a reggeli nyirkosság alaposan rontják a kerekek tapadását, a nagy fékhenger-nyomással végrehajtott fékezés könnyen kerékcsúszáshoz, ezáltal a fékút jelentős megnövekedéséhez vezethet. A hegymenet sem könnyebb. Az alagútig eljutni, bizony komoly mozdonyvezetői teljesítmény.   

Nézzük, milyen vasúti épületeket láthatunk a vonal mentén! Az indóházak szinte kivétel nélkül a mellékvonalakra készített típustervek alapján épültek. Úgy tűnik, kezelőjük nagyon gondosan ügyel rá, hogy ezek az épületek megmaradjanak az utókor számára! Ráday Mihály szavaival élve: „unokáink is látni fogják” a vasút történelmének e szép emlékeit.  Többnyire lakottak, a tetőszerkezetük ép, falaik tatarozva vannak, falfirkák nem csúfítják azokat. Amelyik épület lakatlan, ott az ablak- és ajtónyílásokat gondosan elfedték, hogy a csapadékot és az illetéktelen személyeket az épületen kívül tartsák. A melléképületekről sajnos többnyire nem lehet ilyen szépeket mondani, de ne legyünk telhetetlenek!

És most jön a meglepetés! Talán még emlékeznek rá, hogy korábban Szentistvántelepről írtam, mert annyira szépnek, ápoltnak találtam, mintha nem is Magyarországon lenne. Nos a 78-as vonalnak is van egy ilyen bájos, szép állomása, Nógrádkövesd. Amikor a vonat megállt és kinéztem az ablakon, nem hittem a szememnek. Azt gondoltam, hogy talán álmodom.

A felvételi épületre leginkább a „meseszép” jelző illenék. Hibátlanul tatarozva, mindenütt ragyogó tisztaság, sehol egy falfirka. Mellette gondozott park, ahogyan Szentistvántelepen is láttuk. Még a melléképületekre sem lehet rosszat mondani, a fából épült raktár, sőt a mérlegház is jó karban van. Ha valaki ezt látja, reménykedni kezd. Hiszen lehet így is! Ha egynek sikerült, sikerülhet többnek is!

És valóban! Amikor a szerelvény befut Balassagyarmatra, ismét egy olyan állomáson találjuk magunkat, ahova jó megérkezni. Rend és tisztaság mindenütt. A peron mellett egy kis kertben, a mellékvonalak egykori mindenes mozdonya, egy 377-es gőzös fogadja a látogatót. Festése ép, esztétikus, rongálás nyomai nem fedezhetőek fel rajta, sőt, a vezetőálláson (konyhán) a műszerek, feszmérők, kezelőszervek hiánytalanul, épen megvannak. Bárcsak elmondhatnánk ezt a Vasúttörténeti Parkban, vagy Szentendrén, a BKV múzeumában kiállított járművekről is! 

Üröm az örömben, hogy az állomások teher és rakodóvágányait nem koptatják tehervonatok kerekei, azok üresen, rozsdásan várják a szebb jövőt, ami talán soha nem jön el. Nem is tudom, mikor közlekedett áruval megrakott szerelvény ezeken a sínszálakon. Szerintem nagyon régen. A Galgagutai jelző előjelzőjének vonóvezetéke régen elszakadt, de amúgy is csak akkor lenne rá szükség, ha egy vonat ott tolatna. De nem tolat, mert nincs áru, amit vasúton kellene szállítani, miközben a közutakon fuldoklunk a kamionoktól.

Mohorán ugyan működik egy fatelep, mellette ott vannak a rakodó vágányok, de azok sem fényesek, nem használják őket. Ott jártamkor éppen egy hatalmas teherautót pakoltak meg faanyaggal. Hiába! A profit a közúton termelődik. A pillanatnyi haszon ott van. Hosszabb távra tervezni ma nem divat. Mindenki a mának él, vagy próbál élni. A jövő lila ködbe vész. Benzingőz és gázolajfüst alkotta keverék ködébe.