Pályát és járműveket renoválnak LÁEV-nél, de nem akárhogyan!

MTI/iho   ·   2017.07.30. 18:45
laev_fall0

Az erdőgazdaság a projekt részleteiről a támogatási szerződés megkötését követően számol majd be, az viszont biztos, hogy fő cél a vasúti pálya és a járműállomány átfogó felújítása, korszerűsítése. Az Északerdő Zrt. közleménye szerint ez a támogatás történelmi pillanat a kisvasút és a társaság életében, hasonló volumenű felújításra a vonal megnyitása óta, azaz csaknem száz éve nem volt lehetőség.

(fotó: Északerdő Zrt.)

A közeljövőben megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően az ország egyik legnépszerűbb és legnagyobb forgalmú kisvasútjának utasai egy korhűen felújított, üzembiztos működésű erdei vasút szolgáltatásait élvezhetik majd – írták, hozzátéve: a kisvonat jelenleg is Miskolc egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója, „így a régóta várt beruházásnak köszönhetően remélhetőleg tovább növekszik majd a térségbe irányuló idegenforgalom is.”

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos még szerdán közölte, újraosztották a tavaly decemberben a kisvasutak turisztikai célú fejlesztésére jóváhagyott 10 milliárd forintot, ezzel a kormány újabb lépést tett a keskeny nyomtávú kisvasutak közlekedésbiztonságának javításáért, infrastruktúrájának fejlesztéséért.

(fotó: Kemsei Zoltán)

A magyarországi huszonegy kisvasúton 2016-ban 1,38 millióan utaztak, ami az előző évhez képest 14,8 százalékos növekedést jelentett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.