Pilótával vagy nélküle? Sárkányhölgy kontra Sólyom

Az amerikai védelmi miniszter által bejelentett változások közül érdekes módon nem is a földi támadó, az A–10-es Varacskos Disznó kivonása okozta a legtöbb vitát, hanem az U–2-esé, a legendás felderítőé, amit arra hivatkozva soroltak a 2016-ban nyugdíjba vonuló típusok közé, hogy feladatát a pilóta nélküli Global Hawk veszi át és teljesíti. Nos, a bejelentés óta megjelent elemzések épp ezt próbálják cáfolni, és érvelni a hosszú szárnyú, nagy magasságban pilótával repülő U–2-es érdekében.

Az Aviation Week elemzése például rögtön cáfolja, hogy a két gépnek azonosak lennének a képességei. Kétségtelen, hogy az ember nélküli szerkezet tovább tud a levegőben maradni, de csak 55–60 ezer láb magasan, míg az U–2-es tízezer lábbal, azaz három kilométerrel magasabban képes repülni, ami annyit jelent, hogy a szenzorai, kamerái jóval nagyobb területet fognak be, mint a Globális Héjáé. Sokkal nagyobb, 67 százalékkal, a régi gép hasznos terhelése, és olyan érdekes különbségek is adódnak, mint hogy a Global Hawknak nincs jégtelenítő rendszere, tehát például nem repülhet tartósan felhőben, egyáltalán, sokkal inkább kiszolgáltatottja az időjárásnak, mint az öreg U–2-es.

Apropó, öreg: az igaz, hogy az utóbbi, a Sárkányhölgy a hidegháború főszereplőinek egyike volt, a másik pedig a 2001 szeptembere utáni korszak szülötte. Ugyanakkor az U–2-esek utolsó szériáját nem olyan rettenetesen régen, a nyolcvanas években gyártották, ezért nem tűnik annyira reálisnak a miniszter, Chuck Hage ama beállítása, hogy a modern Global Hawk és az ötvenéves Dragon Lady között kellett választani, amikor a döntést meghozták.

De talán nem is annyira az a legfontosabb, mikor készült a gép, hanem hogy a felszerelése, a berendezései mennyire modernek, és ez ügyben a két gép képességei közel azonosak, hiszen az öreg U–2-es berendezéseit állandóan megfiatalították. Ha valóban arról a gépről beszélnénk, amely fekete-fehér fotókat hozott haza a bevetésekről, más lenne a helyzet, de a ma repülő U–2-esek elektro-optikai érzékelőit, infravörös kameráit, radarját, adatgyűjtő rendszerét az elmúlt évtizedben újították meg, vagyis hasonló technológiai szintről van szó, mint az új évezredben szolgálatba állt pilóta nélküli gépeké.

Sőt, az U–2-es nagy előnye, hogy beleépítették azokat a védelmi rendszereket is, amelyeket a Global Hawk nem kapott meg, és így a pilóta nélküli gép sokkal inkább kiszolgáltatottja egy ellene indított S–300-as vagy S–400-as légelhárító rakétának, mint az „öreg” U–2-es, érvel az Aviation Week.

Ami pedig még érdekesebb: ha valamennyi összetevőt számba veszünk, a földi kiszolgálást is, akkor kiderül, hogy a Global Hawk és az U–2-es üzemeltetési költségei között sincs lényeges eltérés, mindkét típus esetében óránként 33 ezer dollár körüli. Sőt, mivel a pilóta nélküli szerkezetet eredetileg elsősorban a 2001 utáni feladatokra optimalizálták, vagyis a terrorizmus elleni harcra, inkább ezt kell az U–2-es szintjére fejleszteni, ami 1,9 milliárd dolláros költséggel jár, nos, ez nagy vonalakban megegyezik azzal a pénzzel, amit a Pentagon állítása szerint a Dragon Lady leállításával meg lehetne spórolni.

A Forbes arra emlékeztet, hogy az elmúlt években a Global Hawk sorsával kapcsolatban inkább lehetett hallani azokat az érveket, amelyek szerint hasznosabb lenne felhagyni a programmal. A lap összefoglalója szerint nagy előnye még az U–2-esnek, hogy majdnem kétszer annyi fedélzeti energia áll rendelkezésre a berendezések működtetéséhez, ami annyit jelent, hogy egy időben többféle szenzort képes működtetni.

A két gép közti lényegi eltérés is a Dragon Lady értékét növeli, vagyis hogy a pilótamentes Global Hawk csak akkor működik, ha megvan vele a tökéletesen működő műholdas kapcsolat, egyébként viszont maga a repülés is kockázatos vele. Ez pedig békeidőben nem nagy probléma, de háborús helyzetben, amikor számítani kell az elektronikus ellentevékenységre, zavarásra, igen komoly hátrány lehet. Egyáltalán, mondja a Forbes szakértője, bármilyen gép, amelynek a fedélzetén ember van, sokkal inkább képes reagálni olyan előre nem látható helyzetekre, amelyek különösen békeidőn kívül adódhatnak.

A Forbes cikke arra is kitér, hogy a ma használt U–2-esek még ötven(!) évig repülhetnének, feltételezve természetesen a további folyamatos modernizációt – amire viszont a pilóta nélküli konkurencia is rászorul. Más kérdés, és persze ez is magyarázza a légierő vonakodását az U–2-es megtartására, hogy – mint a National Defense egy korábbi cikke közli – a légierő vezetői kénytelenek elismerni: az elmúlt években több embert képeztek ki drónok irányítására, mint „igazi” harci gépekére.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!