Pipistrel: forradalom a regionális kategóriában?

Miniliner, a húszszemélyes kis utasszállító, hidrogén-hibrid meghajtással.

Komoly piaci esélyek, a megfelelő technikai bázis révén, a világnak szüksége van zéró-kibocsájtással repülő kisebb utasszállítókra – ez a lényege a Pipistrel fejlesztési koncepciójának, amelyről most számolt be a szlovéniai gyártó. A Miniliner kategóriájában tiszta, gyors és gazdaságos üzemeltetést ígér, olvashatjuk az ismertetésben.

A Pipistrel egyik fontos úttörője az új repülési technológiáknak Európában. A cég kisgépeiből Magyarországon is repül jónéhány, hagyományos meghajtással. De amint portálunk is beszámolt róla, a szlovénok különös kísérleti gépe, a Taurus, amely két összeépített vitorlázógép-törzsből és a közéjük épített elektromos motorral és légcsavarral készült, 2011-ben elnyerte a NASA zöld repülés dolgában kiírt versenyét (Green Flight Challenge).

2015-ben a Pipstrel közel volt ahhoz, hogy a gépe elsőként repüljön át a La Manche csatornán tisztán elektromos meghajtással, de a motort szállító Siemens váratlanul letiltotta a kísérletet, így lett az Airbus E-Fan-ja a győztes. Majd tavaly nyáron következett a következő nagy áttörés: a világon először sikerült típusengedélyt elnyernie, most már saját építésű motorral, egy elektromos meghajtású repülőgépnek, a Velis Electro elsősorban repülőiskoláktól kapott megrendelést.

A Miniliner azonban már egy komoly lépcsőfokkal feljebb, a regionális repülésben jelent forradalmat, a cég szerint. A 20 utasra tervezett gép az elképzelések szerint akár 1000 kilométert is repülhet; az utasok száma húsz, a pályaigény igen kedvező, mindössze ezer méter, ami lehet burkolatlan, füves is. Ahol erre inkább predesztinált a közlekedés, ott olcsó kapcsolatot kínál kisebb települések között, illetve ideális ráhordó gép lenne, vagyis kisebb településekről szállíthatna utasokat nagyobb repterekre a közép- vagy hosszútávú járatokra.

A meghajtás azonban nem egészen azt a vonalat képviseli, amit a Pipistrel eddig képviselt. A szlovén cég két európai finanszírozásban indult projekt részeként dolgozik a Minilineren. Az egyik az egyetemi kutatásokat összefogó INIFIER19, a másik az új repülési technológiákkal foglalkozó MAHEPA projekt, (Modular Approach to Hybrid-Electric Propulsion Architecture). A fejlesztés azonban nem csak a jövő hibrid-elektromos regionális repülőgépéről szól, hanem az üzemeltetési háttérről is, a repülőterek felszereléséről, a repülési eljárásokról, a szükséges hatósági szabályozásról, vagyis az új meghajtási rendszerek mögötti teljes infrastruktúráról.

A meghajtás tehát ennek a regionális utasszállítónak az esetében nem „sima” elektromos lesz, hanem hidrogén-alapú hibrid. A most ebben a kategóriában dolgozó gépek többsége kerozint használó légcsavaros-gázturbinás, hozzájuk képest a közvetlen üzemeltetési költségek 30–40 százalékkal lennének alacsonyabbak, a modern repülésvezérlési rendszerek emellett lehetővé teszik az egypilótás repülést.

Az eddig egyetlen, nyilvánosságra hozott fantáziarajz érdekes konstrukciót mutat, osztott függőleges vezérsíkkal, feltehetően a törzs hátsó részében helyeznék el a hidrogén tartályát és az áramot termelő generátort, merthogy ide vezet a törzs fölött elhelyezett beömlő. Az elektromotorokat a légcsavarokkal pedig olyan érdekes, a szárny feletti elrendezésben mutatja a kép, mint a sikeres üzleti gépen, a HondaJeten, ez is környezetbarát megoldás, a légcsavarok zaját legalább részben leárnyékolja maga a szárny.  

A Pipistrel 2028-30-ra tervezi a Miniliner szolgálatba állítását. A bejelentés azért is érdekes, mert jellemzi a mostani helyzet ellentmondásait. Miközben a légiközlekedés ezekben a hónapokban a mélypontra került, a fejlesztések mégis folytatódnak: a szektorra most talán még nagyobb a nyomás annak érdekében, hogy a válság levonulásával a repülés környezetbarát és gazdaságos legyen.