Pontosítják a fővárosi szmogriadó-rendeletet

MTI   ·   2011.11.14. 14:52

Pontosítani fogja a szmogriadóról szóló rendeletet a főváros – mondta Tarlós István főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján.

Az ügy előzménye: november 4-én hajnalban a Városháza arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a budapesti levegőszennyezettség mértéke miatt elrendelik a szmogriadó riasztási fokozatát. Ezzel párhuzamosan a korlátozó intézkedéseket is elrendelték, miközben azokat nem aznaptól, hanem a következő nap reggelétől kellett volna megtenni.

Az akkor New Yorkban tartózkodó főpolgármester azonnali vizsgálatot kezdeményezett a „félreérthető, pontatlan tájékoztatás” miatt a Főpolgármesteri Hivatalban.

A városvezető hétfői sajtótájékoztatóján arról számolt be: a szmogriadóról szóló rendelet nem most született, megalkotásához semmi köze nincs a jelenlegi városvezetésnek.

Mint mondta, kiderült, hogy a rendelet nincs teljes összhangban egy kormányrendelettel, „ráadásul a fővárosi önkormányzat is hibázott”. Hozzátette: a hivatal nem fogalmazott egyértelműen a tájékoztatásnál, „ki kellett volna emelni, hogy bírságolni csak a jelenlegi rendeletben megfogalmazott türelmi idő letelte után, vagyis 24 óra után lehet”.

Tarlós István szavai szerint a hivatalnak vállalnia kell a felelősséget, hogy korábban kezdtek bírságolni, a rendőrség azonban nem hibázott.

A főpolgármester szólt arról is, hogy pontosítani fogják a rendeletet, illetve „sokkal pontosabban meg kell határozni a teendőket a hivatal illetékes vezetői számára”.

„Annyit hadd mondjak a mentségükre, hogy nemigen volt példa az utóbbi években arra, hogy riasztási fokozatot kellett volna elrendelni” – tette hozzá. Tarlós István a hivatal nevében elnézést kért.

A városvezető beszámolt amerikai útjáról is, amelyen Michael Bloomberg New York-i polgármester meghívására vett részt. Több mint egy órát tárgyalt Rudolph W. Giuliani korábbi polgármesterrel is, akit példaképének tekint a várospolitikában. Mint mondta, Giuliani elvállalta, hogy jövőre Magyarországra jön, és előadást tart a városvezetésről.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.