Q400 heringüzemmódban?

iho   ·   2013.11.21. 15:00
q400_cim

Új gyártó csatlakozott a „sűrítsük a székezést” mozgalomhoz: miután az Airbus két típusán, az A350-es regionális változatán, illetve az óriás A380-as alsó szintjén tervezi a nagyobb utasszámot, most a Bombardier jelentette be, hogy sikeres légcsavarosának elkészíti a nyolcvanhat személyes változatát. Az efféle megoldást egyébként már maga a kanadai cég is alkalmazta, amikor még a CSeries első példányának kigördülésekor bejelentette az új sugárhajtású utasszállító nagyobb utasszámú, minimális változtatásokkal készülő százhatvan férőhelyes változatának terveit.

Az egykor a Malév flottájában is használt Q400-asokat az üzemeltetők többsége 70-72 üléssel repüli, a tizennégy utasüléssel sűrített gép kibocsátó légitársasága a thaiföldi Nok Air lesz. Ezt maga a Bombardier utasszállítókkal foglalkozó elnöke, Mike Arcamone jelentette be, hozzátéve, hogy a Q400 NextGen változatnak ez a légitársaság lesz az első üzemeltetője a délkelet-ázsiai térségben.

Mint a nyilatkozatból kiderült, nem arról van szó, hogy a gép törzsét meghosszabbítanák: a jelenleg repülő konstrukció változatlan marad, annyi módosul mindössze, hogy felszámolják az elöl lévő, padlószint fölötti csomagteret, az ide vezető jobboldali ajtót a biztonsági előírásoknak megfelelően vészkijáratnak tervezik át, ezenkívül még teret tudnak nyerni a konyha és az illemhely „átalakításával”, ami feltehetően ezeknek az elemeknek a szűkítését jelenti.

A nyolcvanhat utasra méretezett kabinban a széktávolság a hetvenhat üléses konfiguráció harminchüvelyknyi távolságáról huszonkilencre csökken, a nyolcvankét üléses kiadásban viszont megmarad az eredeti térköz a székek között.

A Bombardier a bejelentés előtt megtárgyalta a változásokat néhány jelenlegi Q400-as üzemeltetővel is, a WestJet, az Arik Air, az Ethiopian Airlines és Air Ivoire igen pozitívan fogadták az újítást, amelynek köszönhetően csökken az egy utasra eső üzemeltetési költség. Az Ethiopian ugyanakkor, amely kétosztályos kivitelben használ tizenhárom Q400-asa közül ötöt, jelezte, hogy a belföldi piacaira ez a megoldás nem tűnik megfelelőnek.

A sűrűbb székezés a gép változatlanul hagyása mellett azzal az előnnyel jár, hogy a típust nem kell minden szempontból újra vizsgáztatni, maximum némi változtatás kell a légialkalmassági bizonyítvány elnyeréséhez a magasabb utasszám miatt. Így a gyártók is olcsóbban tudnak nagyobb befogadóképességű gépeket kínálni, ami egyébként a piac egyértelmű trendje, vagyis az az előnyös, ha egy-egy kategórián belül lehetőleg a legmagasabb utasszámon oszlik meg az üzemi költség.

Egy, a Q400-asokkal is foglalkozó egykori maléves szakember az iho/repülésnek azt nyilatkozta, hogy a gép méreteit tekintve a nyolcvanhat utas már valóban „heringüzemmódnak” számít, ráadásul a poggyásztér csökkenése is komoly nehézségeket jelenthet az üzemeltető légitársaságoknak, és a cégek esetleg ezt nem veszik komolyan számításba a döntésüknél, csak akkor szembesülnek vele, amikor már használják a típust. A szakértő úgy véli, ez a sűrű székezés a poggyásztér rovására csak valóban rövid vonalakon és diszkontmódon történő üzemeltetésnél működhet jól, ha valószínűsíthető, hogy az utasok többsége csak kézipoggyásszal utazik, bár az ilyen szűk törzskeresztmetszetű gépeken sokszor ezek elhelyezése is gond lehet.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek