Qatar Airways: irány a oneworld szövetség!

iho/repülés   ·   2012.10.09. 08:15
cim

Sok hónapos találgatás, megerősítések és cáfolatok után mégis eldőlt: a Qatar Airways, a világ legjobb légitársaságának kétszer is megválasztott hordozó a oneworld légitársasági szövetség tagjelöltje lett.

Néhány nappal ezelőtt a oneworld maga jelentette be, hogy hamarosan új tag jelentkezik a soraiba, akkor azonban a Qatar vezérigazgatója, Al Baker még elutasított ezzel kapcsolatban minden kérdést és minden feltételezést, sőt, október elsején még arra a kérdésre, belép-e a társaság a oneworldbe, kereken kijelentette: „No, we will not. It’s all rumours.” – vagyis: nem, nem lépünk be, ez csak szóbeszéd".

Az amerikai partner a minőség erősítését üdvözli a Qatar belépésével <br>(fotó: oneworld)

A katari légitársaság egy-másfél év elteltével lesz a szövetség teljes jogú része, miután a oneworld eddigi tagjai megszavazták a belépését. A Közel-Keletről a Royal Jordanian, az ázsiai térségből a Malaysia és a Srilankan tagja illetve jelöltje még ugyanennek a társulásnak. Az viszont különösen érdekes, emlékeztet a Flightglobal, hogy a oneworldhöz tartozik az az ausztrál Qantas, amellyel nemrég viszont a Qatar legfőbb vetélytársa, az Emirates alakított igen szoros együttműködési viszonyt, márpedig az Emirates vezetője, Tim Clark sűrűn nyilatkozta ugyancsak egyértelműen, hogy az ő légitársasága nem akar csatlakozni egyik nagy szövetséghez sem.

Kényszerhelyzetet jelenthet egy másik komoly Öböl-menti versenytársnak, az Etihadnak a katariak döntése, az Etihad ugyanis a konkurens SkyTeam erősségeivel, a KLM-mel és az Air France-szal lépett szoros partnerségbe, és gyanítható, hogy a Qatar lépése után neki is az lesz a logikus, hogy beszáll a Skyba.

Tom Horton az American és Willie Wallsh, az IAG elnöke között Al Baker, a Qatar vezérigazgatója: a tagadások visszavonva <br>(fotó:newscastus.com)

A New Yorkban történt bejelentés után a tagjelöltség magyarázataként Al Baker azt mondta: a nagy szövetségek egyre fontosabb szerepet játszanak a világ légiközlekedési iparában, és a Doha-központú légitársaság hosszas mérlegelés után választotta a számára „leginkább előremutató” megoldást. Az Emirates és az Etihad eddigi távolmaradása Al Baker értékelésében úgy hangzik: a Qatar számára külön elismerés, hogy ezt a társaságot viszont meghívták az egyik globális szövetségbe.

A New York-i sajtótájékoztatón az American elnöke a dohai társaság belépésével a minőségi légiközlekedés erősödését üdvözölte a szövetségben. A Qatar belépésével 15 új desztináció és három új ország jelenik meg a oneworld hálózának térképén - zárja összefoglalóját a Flightglobal, a Reuters viszont azt emeli ki, hogy Doha ezek után még fontosabb globális légiközlekedési központtá válik. Tegyük hozzá: méginkább így lesz majd, ha az új dohai repülőteret sikerül majd forgalomba állítani. Al Baker időzítése most is zseniális: a teljes jogó tagság elnyerésekor már üzemel az új Doha International.

Nemcsak a légitársaságnak fontos a változás: az új dohai reptér már megnyitása előtt még jelentősebb légikikötőnek minősül, ha egy globális szövetség egyik központja lesz <br>(fotó: Qatar Airways)

A oneworld két zászlóshajója az ázsiai listavezető japán nemzeti légitársaság, és Európa egyik éllovasa, a nettó profittermelésben kontinensbajnok British Airways. Természetesen a brit társasággal egy anyavállalatthoz tartozó Ibéria is oneworld-tag, csakúgy, mint az említett ausztrál Qantas. A legnagyobb észak-amerikai cégek egyike, az American Airlines ugyancsak nagyon komoly erőssége a szövetségnek, annak ellenére, hogy az AA maga mostanság gyengélkedik. Ugyancsak nincs könnyű helyzetben az Air Berlin, és a Finnair is épp átszervezi magát a túlélés érdekében, viszont egy erős ázsiai bástya a Cathaty Pacific, komoly hídfőállás Latin-Amerikában a fúzióval feljavított chilei LAN, és fontos vegyérték Oroszország és a hatalmas, még ki nem aknázott orosz piac felé az S7.

Emlékeztetőül: 2007-től leállásáig a Malév is ennek a szövetségnek a tagja volt.

Kapcsolódó hírek