Régi-új elnök a vámügyi szövetségben

iho   ·   2017.06.17. 07:20

Az ellátási lánc számos szereplőjét tagjai között tudó Magyar Vámügyi Szövetség éves közgyűlése Vizsy József elnök beszámolóival kezdődött, amelynek elfogadása után leköszönt tisztségéről. Szintén bejelentette lemondását Dr. Nagy István, a jogi- és etikai bizottság elnöke, illetve az oktatási bizottság vezetését érintő tisztújítás is esedékessé vált.

A közgyűlés résztvevői ezt követően megválasztották a szakmai érdekképviselet új tisztségviselőit. A Magyar Vámügyi Szövetség elnöke Sipos László, aki a Tüske Péter által képviselt időszakot megelőzően, 2005-ig már vezette a szakmai közösséget, szerepet vállalva Magyarország uniós csatlakozásának előkészítésében. A jogi- és etikai bizottság elnöke szintén a vámszakma ismert embere: Beszteri Sára a Pénzügyminisztérium vám- és jövedéki szervezetének korábbi vezetője – majd helyettes államtitkára – akinek nevéhez számos nemzeti jogszabály megalkotása, illetve több, vámszakemberek napi gyakorlatát segítő kézikönyv kiadása köthető. Az oktatási bizottság elnökévé pedig a szövetség főtitkárát, Tolnainé dr. Tóth Veronikát választották.

A közgyűlés levezetését követően a résztvevők rögtön egy szakmai fórummal folytatták a napot, ahol a továbbra is aktuális vámhatósági engedélyek uniós vámjog szerinti újraértékelésének tapasztalatait tárgyalták meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek