Rendeltetés szerint

Vörös Attila   ·   2013.02.05. 15:45
400lgksbvc

Eredetileg is a teherforgalom számára épült meg 1951-ben Galgamácsa és Vácrátót között a 77-es vonal. Célja, hogy kapcsolatot teremtsen a váci (70-es) és a miskolci (80-as) vonal között, így a szobi teherforgalom keleti irányú, Budapestre egyébként csak kényszerből betérő része egyből mehet tovább Aszódtól Miskolc, vagy a hatvani deltán át Szolnok irányába.

Váchartyán fölött halad az utolsó napján a vonal ingája<br>(fotók: Vörös Attila)

A mindössze 15 kilométer hosszú vonalat 1985-ben villamosították is, érdekesség, hogy a második vágánynak is végig megvan a helye, a műtárgyakat is két vágányra méretezték. Ehhez képest a vonal szinte maximálisan a lehetőségei alatt teljesít. Manapság akkor kerül erre néhány vonat, ha a máriabesnyői sikláshoz hasonló rendkívüli esemény történik. Hogy mennyire kerülik a MÁV-nál a 77-est, mi sem bizonyítja jobban, hogy pont az idézett baleset után a vágányzári menetrendben a 80-as vonal gyors- és intercity vonatai a vácrátóti kerülő helyett inkább újszászi körüljárással, Jászberény felé tekeregtek. A magánvasutak viszont 2012 májusában napi szinten használták a vonalat, amíg nem térhettek vissza a 80-asra.

Utasok Váckisújfalu megállóhelyen<br>(fotó: Tevan Imre)

Személyforgalom terén a 77-es egész jól teljesített, talán az egyik legnehezebben elfogadható szolgáltatásszüneteltetést itt vezették be a 2009 decemberi menetrendváltással. Addig szilis ingák jártak arra, a vezérlőkocsin kívül maximum még egy vagonnal. Érdekes momentum volt a tehervicinális életében, amikor a Nohab-GM alapítvány 010-es Nohabja különvonatokkal forgolódott a fotósok és a gép barátainak kedvéért 2010 szeptemberében.

A szlovének Taurusza is járt a vonalon 2006 őszén

Jelenleg Galgamácsa és Vácrátót között havi néhány alkalommal végigmennek a pályafenntartók. Külön öröm lehet, hogy a felső vezetéket is karban kell tartaniuk a 0 forgalom számára. Vagyis nem is nulla, hiszen az országba újonnan bejáró mozdonyok engedélyeztetési eljárásánál szinte törvényszerű, hogy a biztosító berendezésre kifejtett hatásukat Veresegyházon majd egy galgamácsai útátjáróban vizsgálják. Így volt legutóbb az MMV Transmontana gépével, de a 001-es trakciós Traxx-szal is.

Zavartatásmérés az első trakciós Traxx-szal

Amire a vasútvonal épült, arra évi öt-hat alkalommal használják, méghozzá szinte minden esetben a Prvá Slovenská Železnicná (PSŽ) magán-vasúttársaság. A cég a Borsodi Ércmű (Miskolc) és Szob közti vonatait hozza erre, többnyire trakciós vontatással, de Laminátka is járt már a vonalon tehervonattal. Február elsején a 1099-es Szili továbbította a PSŽ üres tehervonatát a BÉM és Szob között. Mint a példa is mutatja, nyugodtan jöhetne erre több tehervonat is, a pályával nincs nagyobb gond, Vácon becsatlakozni a 70-es vonalba pedig sokkal kedvezőbb, mint Rákospalota-Újpesten, ahogy manapság a tehervonatok elenyésző kivétellel teszik.

Február elsején a PSŽ tehervonata végigsuhant a Galgamácsa–Vácrátót vonalon

Kapcsolódó hírek