Reptéri parkolás: az online tette népszerűvé

iho   ·   2014.03.19. 18:30
cim

Meredek emelkedésbe kezdett a Budapest Airport parkolóinak kihasználtsága, írja a reptérkezelő az iho/repülésnek eljuttatott közleményében. A teljesen megújult parkoló kínálat mellett az online parkolás-foglalási rendszerrel bevezetett valódi versenyképes tarifarendszer is visszacsábítja a korábbi években elpártoló autósokat. Az online parkolás-foglalási rendszert a tavaly nyári debütálása óta közel 10 ezren használták.

Idén februárban nem kevesebb, mint 37 százalékkal több autó fordult meg a repülőtér parkolóiban, mint egy évvel korábban. Minden jel szerint egyre több olyan autós is visszatér a repülőtérre, akik a korábbi években más közlekedési módokat vagy éppen más környékbeli parkolót használtak utazásuk előtt. Aki a repülőtér parkolóit választja, akár 6900 forintért is a terminál közelében hagyhatja autóját 8 napig, ami jóval kedvezőbb, mint a repülőtér környékén található legtöbb parkoló ára.

(fotók: Budapest Airport)

A parkolók népszerűségében az igazi fordulópontot az online parkolás-foglalási rendszer hozta el. Ezzel a szolgáltatással már előre lefoglalható és kifizethető a parkolóhely a repülőtér Holiday, Holiday Plus, Business, valamint Terminál parkolóiban. Valamennyi helyszín biztonságos parkolási lehetőséget nyújt a repülőtéren. Az autósoknak a foglalás közben lehetőségük van minimális felár mellett még kényelmesebb, a terminálhoz közelebb eső parkolót választani.

A Budapest Airport honlapján működő foglalási rendszert nagyon gyorsan megszerették az autósok; februárban a Holiday Plus parkolóban álló autók kétharmada esetében online érkezett a foglalás. A lefoglalt parkolóhely mellé további kedvezményes csomag ajánlatokat is lehet vásárolni a promóciós időszakok alatt, pl. az utasbiztonsági ellenőrzésen az ún. Fast Track Lane-t, vagyis gyorsítósávot, vagy akár autómosó szolgáltatást. Ezeket a csomagokat jelentős kedvezménnyel, akár fél áron is le lehet foglalni, ezért minden utazás előtt érdemes felkeresni a Budapest Airport honlapját.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a repülőtéri parkolás a közhiedelem szerint drága, és ez régebben bizonyos esetekben valóban így volt, ezt pedig a versenytársaink kihasználták” – jelentette ki Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: „most viszont nem csupán a lehető legkényelmesebb parkolást kínáljuk ügyfeleinknek, közvetlenül a repülőtéren, de emellé versenyképes árakat és további kedvezményes ajánlatokat is biztosítunk. Ennek köszönhetően sikerült jelentős számú új, illetve visszatérő ügyfelet szereznünk. Örömmel látjuk, hogy a repülőtéri parkolás végre elfoglalja méltó helyét szolgáltatásaink sorában, ezért arra bíztatnék mindenkit, hogy tekintse meg ajánlatainkat a honlapunkon és a hírleveleinkben, és élvezze a közvetlen repülőtéri parkolás kényelmét” – olvasható a kereskedelmi igazgató nyilatkozata a reptérkezelő közleményében.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!


Kapcsolódó hírek