Repül Dél-Korea új harci gépe

iho/repülés   ·   2022.07.22. 09:00
article_62d6c888bd6044_52900174

Mit tud és mit nem tud a saját konstrukció? Két zászló az első tesztgépen.

A megszólalásig, legalább is az alaposabb szemrevételezésig hasonlít az F-35-ösre Dél-Korea új harci gépe, amely a napokban teljesítette első repülését. A korábban KF-X, majd KF-21-es néven futó fejlesztés (Boramae, Fiatal Sólyom) első példánya a Korea Aerospace Industries Sacheon repteréről startolt el mindössze félórás tesztjére.

Az erős különbségek persze már a tavaly képeken is jól kirajzolódtak, amelyek az összeszerelés fázisában mutatták a prototípust: ellentétben az F-35-össel, csak egy verzióban épül, nincs tehát röviden felszálló és függőlegesen leszálló, illetve hordozókra szánt változata, és nem egy, hanem két hajtóművel, az F-18-asokon is használt GE F414-esekkel. Ami pedig végképp megkülönbözteti az ötödik generációtól, az az, hogy nincs belső fegyvertere, vagyis észlelhetősége valódi harci körülmények között nem annyira alacsony.

Összeszerelés közben

Tehát a besorolása 4.5 generáció, viszont hírek szerint az elektronikája, digitális rendszerei ugyancsak fejlettek, AESA radarját most tesztelik, a radarkereszmetszete pedig még a rakétafegyverzettel együtt is meglehetősen alacsony.

A korai légierő amúgy is repüli már kisebb számban az F-35-öst és a tervek szerint összesen negyvenet állít szolgálatba, a KF-21-es korábbi típusok leváltására szolgál, amelyek Dél-Koreában repülnek: az F-15-ösök és 16-osok mellett legfőképp a déliek olyan „oldtimer” gépeiket cserélik le a típusra, mint az F4 Phantomok, és az F-5-ösök.

És még egy fontos látnivaló az első gépen: az orr-részen ott virított az első repülés alkalmával a koreai mellett az indonéz zászló is, annak jeleként, hogy oly sok vita után a szigetország végülis aktív részese maradt a programnak, amelynek során hat tesztpéldányt, köztük – ez is fontos különbség – kétüléseseket szerelnek össze, majd 2028-ig negyvenet, 2032-ig összesen százhuszat állítanak szolgálatba, az indonézok pedig, akik a hat és fél milliárd körüli fejlesztési összeg húsz százalékát állják, ötven példányra számítanak.

Még egy fontos különbség: az F-35-öshöz képest a gépek árát példányonként hatvan százaléknyira becsülik, ami azért mindenképp vonzó közbülső megoldást kínál azoknak az országoknak, amelyek szeretnének ugyan komoly képességekkel rendelkező modern gépet, de az F-35-ösöre kevés a költségvetésük.

(fotó: Militarywatch)

Viszont az ázsiai térségnek is megvannak a maga súlyos bizonytalanságai, amelyek flottafrissítésre késztetnek jónéhány régiós államot. Ez is érhetővé teszi, hogy a koreaiak azt remélik, a fejlesztési költségek több, mint felét tudják majd visszanyerni exportból.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek