Ryanair-csoda? Négyszázadik 737-800, első business-jet!

iho   ·   2016.04.06. 08:45
cim

Négyszáz példány 737-esből, azon belül is egy változatból: az ír diszkont légitársaság és a Boeing méltán ünnepli a különleges eseményt, a világ legnagyobb 737-800-as flottáját egyetlen cég üzemeltetésében. A négyszázadik példányt hétfőn Seattle-ben vehette át a Ryanair, az első ilyen gépet a cég 1999-ben állította forgalomba, és azóta is ragaszkodik ehhez a típushoz, ehhez az altípushoz, amellyel napi 1800 járatot teljesít, hálózatához 30 ország tartozik, az évi utasszám pedig 106 millió. (A jelenlegi flottaméret 300 fölötti, a százgépes különbség abból adódik, hogy 1999 óta már bőven voltak példányok az első „csomagokból”, amelyek kirepülték az idejüket, legalábbis ami a gazdaságos üzemeltetést illeti, amikor egy gép karbantartására még nem kell túl sokat költeni.)

Hatalmas előny a légitársaságnak, ha csak egy típussal dolgozik

A típus meghatározója a légitársaság jövőbeli flottájának is, annak ellenére, hogy Michael O’Leary a tárgyalási pozíciói javítása érdekében időnként meglebegteti másfajta gépek beszerzését is, emlékezetes volt például, amikor tárgyalásokba kezdett a kínai Comac C919-es beszerzéséről.

Azonban a légitársaság rendelési listáján továbbra is a 737-800-as szerepel az NG-sorozatból, méghozzá 130 példányban, ugyanakkor a dublini központú cég lesz a kibocsátója a 737-800 utódja, a MAX 8 sűrűbben székezett változatának, a MAX 200-asnak, amely a diszkont üzleti modell jellegzetes gépe lesz: ugyanolyan törzshosszúság több üléssel, és ennek megfelelően sokkal jobb egy ülésre vetített költséghatékonysággal.

Még a MAX-ok megjelenése előtt rengeteg további 737-800-as kerül a céghez

És megintcsak annak ellenére, hogy időnként épp O’Leary dobja be az újabb és újabb lerágni való csontokat a médiának a fizetős toalettekről és az álló utasokról, valójában a Ryanair is követi azt a trendet, hogy eltávolodjon az alacsony jegyárért való szuperalacsony szintű kiszolgálás politikájától, megnyerje az üzleti utasokat is, illetve ha nem is prémiumkategóriát, de legalábbis megfelelő plusz fizetségért a bevett diszkontkiszolgáláshoz képest magasabb színvonalat is kínáljon.

Változik a Ryanair belvilága is: a jelenlegi rikítóan sárga a jövőben átadja a helyét szolidabb kabinlátványnak, a jövőben érkező gépek az új Boeing Sky Interior kialakításban érkeznek a flottába, ledes világítással, nagyobb ablakkeretekkel, nagyobb fejfeletti térrel. Ugyanakkor hírek szerint lesz egy, azaz egy gép, amely egészen más belső elrendezésben áll szolgálatba.

Ez az a fajta fotó, amiről kevesen hinnék, hogy Ryanair-reklám...

Az „emberek légitársasága” belép egy egészen más szférába, az üzleti repülés világába. A cég egyetlen nem 800-as, hanem kisebb 700-as 737-esét, amit kiképzésre használtak, hatvan személyes „corporate” business jetté alakították át, amely például sportolók csoportjait, vállalatok embereit szállítja charterben, a többi rengeteg Ryanair-géppel ellentétben nem vékony, hanem kényelmes, teljesen hátradönthető bőrülésekkel, bőséges lábhellyel, konyhával és más, a társaság képzetétől távol eső berendezéssel.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Tükröm, tükröm!

iho/repülés   ·   2024.04.16. 16:00

Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.