Ryanair-rémregények: rendőrök szabadították ki az utasokat

iho   ·   2014.02.22. 09:00
cim2

Egy utas felvételeiből áll össze egy Stansted-Porto járat különös története. Amelyx kezdődött  sokórás várakozással a londoni terminálon, mert elromlott az idő, és mert máshol kellett tankolnia a járatra kijelölt gépnek. Az esti fél kilences indulás helyett éjféltájban jutottak be az utasok a gépbe, amely azonban az istennek sem akart elindulni Portóba. Először négy és fél órával a tervezett indulás után kezdtek az utasok vizet és élelmet követelni, hiába. Hat és fél órával a kiírt indulás után a földi személyzet egy tagja jelent meg a fedélzeten, és közölte, a gép nem indul, viszont bezárt a terminál, az utasok tehát nem szállhatnak ki a gépből.

A fedélzeten lévők hívására azonban 7 és fél órával a tervezett indulás után megérkeztek a helyszínre a rendőrök, és az ő segítségükkel jutottak ki az utasok a gépből és vissza a terminálra, ahová állítólag a rendőrök szabályosan betörtek, hogy bejuttassák őket. Természetesen ott már semmi nem volt nyitva, hogy végre valami ételhez-italhoz jussanak az elcsigázott utasok. Sőt, mint kiderült, reggelig azok sem hagyhatták el az épületet, akiknek addigra elegük lett az „utazásból”.

Aki még egyáltalán akart repülni, annak reggel hatra ígérték a járat indulását, a gép végülis (este 8.30 helyett) reggel 8.30-kor szállt fel.

Az ügyről beszámoló oldalak emlékeztetnek egy másik, januárban történt esetre, amikor egy utas rosszulléte miatt a Rabatból Párizsba repülő Ryanair-gép Madridban kellett, hogy leszálljon, majd ismét felszállt, de Beauvais már éjszaka nem fogadott, ezért a járat kénytelen volt Nantes-ban földet érni. Itt fogyott el a 170 utas türelme, túszul ejtették a légiutaskísérőket, majd nekiestek a gépen talált, egyébként pénzért árult szendvicseknek, alkoholos italoknak, cigarettának és illatszereknek. Végül ebben az esetben is a rendőrség lépett közbe, az utasokat szállodába vitték, majd másnap buszokkal tovább Párizsba.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek