Seremetyevo/Puskin: most már tényleg három pályán

iho/repülés   ·   2021.01.07. 09:00
IMG_4171-001

A harmadik már több, mint egy éve kész, de mostanra felújították az egyes pályát is: irány a 110 milliós forgalom.

Visszafogott, a járványnak megfelelő ünnepség keretében adták át a moszkvai nagyreptér 1-es pályáját, amelynek rekonstrukcióját mindössze tíz hónap alatt végezték el Seremetyevón. Mondhatni ez már hagyomány: amint 1959-ben az első járat, úgy a mostani pályaavató utasszállító is Szentpétervár (Leningrád) felől érkezett.

A reptér 2019-ben ünnepelte a katonai és protokollgépek utáni első menetrend szerinti járat leszállásának hatvanadik évfordulóját. 1977-ben adták át a második betont, igaz, csak később építették ki a nemzetközi forgalomhoz szükséges fénytechnikát, rádiónavigációs berendezéseket.

A kilencvenes években is történtek pályafelújítások, igaz, azon az alapvető problémán nem lehetett segíteni, hogy a két párhuzamos futópálya egymástól csak 280 méterre fekszik, ami annyit jelent, hogy a nemzetközi előírások szerint olyan értelemben nem lehet kétpályás forgalmat bonyolítani rajtuk, hogy egymástól függetlenül működjenek, vagyis az egyiken a le- vagy felszállással elméletileg ki kell várni, amíg a másikon nincs mozgás.

Reptéri járművek ünnepi felvonulása az egyesen (fotók: ruaviation.com)

Ezen a problémán segített, és persze a megugró utazási igények kiszolgálására volt szükséges megépíteni a harmadik pályát, az eredeti kettőtől észak-nyugat felé eltolva, kicsit olyasformán, ahogy Frankfurt új pályáját kialakították, vagy ahogy a most véglegesnek tűnő tervek szerint Heathrow harmadik betonja épül majd. Ezzel Seremetyevo lett Ororszország első hárompályás reptere.

Az igazi hárompályás üzem azonban csak most kezdődhet, amint a 3-as átadása után az 1. pályát sikeresen felújították és átadták a forgalomnak. Kialakítottak két gyorslegurulót, ezek a pályához hegyesszögben csatlakozó szakaszok lehetővé teszik a szükséges gyors pályaelhagyást. A pálya teljes hossza 3552 méter, a teherviselő felület szélessége hatvan méter, a beton alkalmas a mai legnagyobb utas- és teherszállítók fogadására és indítására is.

A teljes pályarendszer: a két, egymáshoz közeli, és a harmadik, észanyugatra eltolt beton

A reptér ebben a kialakításban alkalmas óránként 90–110 fel- és leszállásra, a szimulációk szerint ezt egészen 135-ig lehet növelni, a rossz meteorológiai körülmények között a IIIA szintű rádiónavigációs felszereltség és fénytechnika javítja a kapacitást.

A beruházás értéke 114 millió dollár, egyébként az új pályával, terminállal együtt Seremetyevóra az utóbbi négy évben két és fél milliárd dollárt költöttek. A Puskin névre átkeresztelt légikikötő nem egyszerűen a Moszkva és Oroszország, illetve a nemzetközi desztinációk kapcsolatának centruma, hanem az orosz szándékok szerint az egyik legfontosabb átszállóközpont lenne az Európa és Ázsia közötti légiforgalomnak, mint ahogy a kontinens és Kína között valóban itt történik a legtöbb átszállás.

Nagy teherbírású új burkolat, gyorslegurulókkal

Ha valóban eléri majd az utasszám az évi 110 milliót, az Európa legnagyobb forgalmú repülőterei közé emeli Seremetyevót, amely egyébként már most is előkelő helyezéseket foglal el a listákon:

  • 2019-ben, amit ugye mostanság az utolsó „békeévként” emlegetünk, a tizedik volt 49 millió 500 ezer utassal,
  • a 2020-as teljes összesítés még nem készült el, de október végén már a nyolcadikra jutott fel, igaz, csak 15 millióval,
  • a legutóbbi repülőtéri közlemény szerint a tavalyi év első 11 hónapjában Seremetyevo/Puskin 18 millió 500 ezer utast fogadott és indított.  

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek