Sűrűbben közlekednek ma este a 26-os buszok

iho/közút   ·   2012.06.19. 12:50

Budapest a mai napon ünnepli a Szabadság Napját. Ebből az alkalomból a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Tarlós István főpolgármester ünnepi beszéde után komolyzenei koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar. Az eseményre történő odaérkezést megkönnyítendő kora este sűrűbben járnak a 26-os autóbuszok, a hazajutást meggyorsítandó pedig különjáratokkal állnak az utasok rendelkezésére – közölte az ihóval a Budapesti Közlekedési Központ.

A mai napon, június 19-én Budapest a Szabadság Napját ünnepli. Ebből az alkalomból a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 19 órai kezdettel Tarlós István főpolgármester ünnepi beszéde után a Fővárosi Önkormányzat jóvoltából a Budapesti Fesztiválzenekar ad ingyenes komolyzenei koncertet Takács-Nagy Gábor vezényletével.

A koncert miatt a 26-os autóbuszok a szokásosnál sűrűbben, tíz perc helyett öt percenként közlekednek a Nyugati pályaudvar felől 17.30 és 19 óra között, az Árpád híd felől pedig 18 és 19 óra között. Az előadás után különjáratokkal állunk a hazautazók rendelkezésére, amelyek – a 26-os busz közlekedése mellett, és annak útvonalát követve – mind a Nyugati pályaudvar (nagyjából 21.20-ig), mind az Árpád híd (nagyjából 21.00-ig) irányába négy-hat percenként közlekednek majd.

Kapcsolódó hírek

Közút Vasút Autóbuszközlekedés Városi vasút

Így közlekedhetünk augusztus 20-án a fővárosban

BKK/iho   ·   2025.08.18. 18:00

A nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt a fővárosban több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni. A tűzijáték miatt 19 órától a Margit híd és a Szabadság híd közötti területen lezárják a hidakat, a rakpartokat és a környező utcákat. Mindezek érintik a közösségi közlekedést is.