Bemutatták a tours-i CAF Urbos dizájnt
Van, amikor akad új a nap alatt, ám a flotta egységes arculata érdekében ezúttal tudatosan követték a meglévő Alstom Citadisok kiképzését.
Van, amikor akad új a nap alatt, ám a flotta egységes arculata érdekében ezúttal tudatosan követték a meglévő Alstom Citadisok kiképzését.
A Metrovagonmas nemrégiben készült el az új metrótípus első szerelvényével mityiscsi üzemében. A gyártó a jármű minden rendszerét letesztelte, most az utasok nélküli próbautak zajlanak.
A kisváros helyi buszközlekedését nem megszüntették vagy elsorvasztották, hanem teljesen új alapokra helyezték, a vadonatúj tizenhárom piros autóbusz pedig idén február óta a város egyik jelképe lett.
A Kínai Köztársaság végrehajtó kamarája jóváhagyta a tainani egysínű vasút első, 8,4 kilométer hosszú pályaszakaszának építését.
Életének 92. évében elhunyt a közismert rádiós zenei szerkesztő, az EMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas Komjáthy György, aki annak idején nem csak a fél országot szórakoztatta műsoraival, hanem felbecsülhetetlen értékű villamostörténeti gyűjteményét is gondozta.
A Hovedstadens Letbane elnevezésű vonal a harmadik korszerű könnyűvasút Dániában az aarhusi és az odenseei után.
A trolibuszok mellett a cserét a Škoda ForCity Plus villamosokon is végrehajtják.
Várhatóan október 31-én kezdődik a Flórián téri felüljáró déli hídjának műszaki átadás-átvétele, majd ideiglenes forgalomba helyezése. A műtárgy északi hídjának lezárása és felújítása ideje alatt továbbra is buszsávok segítik a közösségi közlekedést.
Az egyik helységet a Komszomolszkaja átszállási pontnál, egy másikat pedig a Nizsegorodszkaja csomópontnál alakították ki, ahol zajmentes körülmények között lehet dolgozni vagy eszközt tölteni.
Alaprendelésként hatvanhárom Tango Nordicot kértek, a keretszerződés további százhúsz jármű lehívását teszi lehetővé. Hálózatbővítést is terveznek.
A teljesített futáspróbák és a sikeres hatósági vizsgák után újabb villamost adott át a spanyol gyártó a BKK-nak, ezzel már húsz új villamos közlekedik a fővárosban.
A szeptember 16-a és 22-e között zajló programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható közlekedés előnyeire: a kevesebb autózás tisztább levegőt, csendesebb és biztonságosabb utcákat, valamint élhetőbb várost jelent.
A BKK és az Irányító Hatóság aláírta a támogatási szerződést, ami európai uniós forrásból teszi lehetővé a járművek finanszírozását.
Miután metrójegyek árát januárban három lejről ötre emelték, most már hét lejt kóstálnak.