Hatvan év után hamarosan ismét villamosok szelhetik át Liège-t
A napokban már a belga város központjában is zajlottak a tesztek. A szolgáltatást 2025 tavaszától vehetik igénybe az utasok, akik CAF-kocsikon utazhatnak.
A napokban már a belga város központjában is zajlottak a tesztek. A szolgáltatást 2025 tavaszától vehetik igénybe az utasok, akik CAF-kocsikon utazhatnak.
Megváltozik a közösségi közlekedés Megyer és Káposztásmegyer térségében. Mutatjuk, hogy!
A vonal a Cetății körút mentén több kilométeren alakult át mobilitási folyosóvá, kerékpármegosztó pontokkal és kerékpárúttal.
A város közgyűlésének csütörtöki döntése szerint kilométerenként 35 forinttal nő a helyi autóbuszjáratokat üzemeltető vállalkozás térítése.
Románia első vezető nélküli metróvonala huszonegy kilométeres lesz, tizenkilenc állomással.
Habár a közismert tiroli Mittelgebirgsbahnt jó néhányszor fenyegette a bezárás veszélye, most ismét a túlélésére szavaztak.
A megrendelt és gyártás alatt lévő ötvenegy új szerelvénynek köszönhetően a jelenlegi harmincról körülbelül negyven százalékra növekedhet az alacsonypadlós villamosok aránya a fővárosban.
A lézer alapú távérzékeléssel (Lidar) ellátott jármű utasok nélkül, majd utasokkal is végigmegy a 10-es vonalon. Az autonóm villamos várhatóan 2025 végére állhat menetrend szerinti forgalomba.
A BKK online felméréséből kiderül: a fővárosban közlekedők nagy többsége, 78 százaléka egyetért a kölcsönös bérletelfogadás bevezetésével.
Az indiai nagyváros metróvállalata tizenöt hatkocsis, vezető nélküli vonatot rendelt a CRRC Nanjing Puzhentől a még építés alatt álló úgynevezett sárga metróvonalra.
Az aradi Astra Vagoane Călători a meglévő nyolcon felül még tíz Autentic szerelvényt szállíthat a délkelet-romániai városba.
A BKK idén is közölte a 2023-as legnagyobb egyösszegű pótdíj-befizetéseit.
A BKK több mint 1300 járművön vezette be az ügyfelek utazástervezését segítő szolgáltatást.
A svéd város közlekedési vállalata az opcionális hatvan járművet is lehívta az Alstomtól.
Több hónapos tesztidőszakot követően november 1-jétől hivatalosan is menetrend szerint közlekedik az első új Stadler-villamos a svájci fővárosban.