Százhússzal a Vinkovci–Vukovár szakaszon

iho/vasút   ·   2019.12.26. 17:00
vinkovci_vukovar0

A kunában 516,3 milliós, euróban kifejezve 69,5 millió értékű szerződés a 18,7 kilométeres vonal átfogó korszerűsítéséről és villamosításáról szól. A beruházás révén gyorsabbá válik a vukovári Duna-kikötő kiszolgálása, a vonal bővülő áteresztő képessége révén gyarapodnak a szállítási kapacitások, továbbá javulnak a személyszállítási összeköttetések a régióban a több mint kétszázezer lakosú, kelet-szlavóniai Vukovar-Srijem megyében.

A felújítás a teljes vasúti infrastruktúrát érinti, megújulnak a szakasz állomásai és megállói is: Vukovar-Borovo naselje és Vukovár, illetve a Nuštar és Bršadin-Lipovača – ezeken a helyeken P+R parkolókat is kialakítanak. Vinkovci és Vukovár között a tervezési sebesség a 120 kilométer per óra lesz, így a mai felére csökken a két település között az eljutási idő: ez a személyvonatoknál húsz, a tehervonatoknál harminc percig tart majd. A korábbinál fenntarthatóbb és jövedelmezőbb vasúti közlekedés folyománya továbbá, hogy Vukovár kikötője intenzívebben kapcsolódhat be a nemzetközi áruforgalomba, tekintettel arra, hogy a felújítás a X. páneurópai közlekedési folyosó szlavóniai szakaszát érinti.

A projektet 85 százalékban  az Európai Unió társfinanszírozza, a további költségeket a horvát kormány állja.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek