Szilik birodalma

Vörös Attila   ·   2014.05.04. 08:45
400-____IMG_1903__140426_Tompa__V431

A Budapest–Kelebia (150-es) vasútvonal az európai X. áruszállítási folyósó része, a Nyugat-Európából a Balkán felé irányuló vasúti teherforgalom fő útvonala. Sajnos az állapota eléggé leromlott, Szijjártó Péter nyilatkozta épp a napokban, hogy a Budapest–Belgrád gyorsvonatok is csak maximum a biciklivel versenyképesek.

A vasút felújítása, sőt újjáépítése is úgy-ahogy napirenden van, bár a nyilatkozatok alapján még csak arról ötletelnek, mi lenne a megfelelő vonalvezetés. Megéri-e a szegedi kitérő, vagy a legrövidebb úton, a teherforgalmi igényeket maximálisan kielégítve gondolják újra a Belgrád–Budapest összekötést? A papír persze sokat elbír, és ha minden beetető nyilatkozat egy kilométer új pálya lenne, már rég százhatvannal zúznánk a pirtói szőlőkben.

Békésen konstatálják a tehenek a tíz percen belül elhúzó harmadik tehervonatot Kelebia közelében<br>Kattintsanak a képre, hogy a galériában még több Szilit megnézhessenek!<br>(képek: Vörös Attila)

A X-es folyósó déli végállomása Athén, a pireuszi kikötőbe Kína felől egyre több áru érkezik. Ennek elszállítása komoly üzlet, semmiképp nem lenne érdemes kimaradni belőle azért, mert a vasútunkon egymást érik a szűk keresztmetszetek, és az áru inkább másfelé halad Európa belseje felé. A magyar törzshálózat legnagyobb versenyhátránya a 225 kN-os tengelyterhelés általános hiánya. 54-es felépítményen csak külön engedéllyel, maximum 100 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak a tehervonatok, 48-as felépítményen pedig már csak hatvannal. Jelenleg a sebességcsökkentés miatti kapacitáscsökkenés nem annyira érinti a 150-es vonalat, de nem annak kiváló teherbírása, hanem hervasztó sebessége miatt – sok helyen az ablakos vonatok is csak cammoghatnak.

Távolsági személyvonat, Kunszentmiklósig csak Budapesten belül áll meg, aztán mindenhol. A 160 kilométert 3 óra alatt teszi meg

Mivel a vonal végig az Alföldön halad és a pályasebesség is elég alacsony, nem kell gigászi erőgép a tehervonatok elhúzásához. A Szilik simán megbírkóznak a feladattal, a MÁV-Start részéről a tranzitforgalomban más gépet csak ritkán láthatunk. A Szöcskék kapnak még nagy szerepet, Kelebián három V46-os is dolgozik: rendeznek és pendliznek is Szabadka felé. A magán-vasúttársaságok egyelőre nem igazán vetették meg a lábukat a kelebiai határtmeneten, az AWT-nek és az MMV-nek vannak rendszeres vonataik, de ez összességében eltörpül a Rail Cargo Hungaria szerelvényeinek száma mellett. A legnagyobb hazai vasúti teherszállító vállalat vonatainak zömét a MÁV-Start húzza, de saját Tauruszaik is előfordulnak a 150-esen.

A modern vonóerő egyelőre nem gyakori Kelebia felé

A MÁV és a Szerbiai Vasutak vezérigazgatója egy éve, 2013 májusában írt alá szándéknyilatkozatot egy villamosított, óránként 160 kilométeres maximális sebességet lehetővé tevő, kétvágányú vasúti pálya építéséről Budapest és Belgrád között. Még 2013-ban a Belgrádban megrendezett Közép-Kelet-Európa (KKE)–Kína csúcstalálkozón pedig Magyarország, Szerbia és Kína egyezett meg a korszerűsítésről.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.