Szombaton indul a nyári menetrend a vasúton

MTI/iho   ·   2017.06.13. 15:09
400px_29esvonal

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a menetrendszerűségre, amely az utasok számára a kiszámíthatóságot jelenti, a MÁV-csoport hitelességének mérőszámaként tekint. Tavaly a társaság az országos hálózaton kilencvenkét százalék fölé került menetrendszerűségben, ezt szeretné elérni a Balaton parton is. A társaság naponta negyvennégy távolsági nemzetközi vonatpárt közlekedtet Európa különböző országaiba. Ezek között találhatóak például az úgynevezett Sea<-You (Adria és Istria) vonatok, amelyekkel naponta elérhető Split és Fiume. A szerb fél visszalépése miatt azonban nem indít a MÁV vonatokat a montenegrói Bar településre, ezért azok az utasok, akik már jegyet váltottak a járatra, jelezzék ezt a vasúttársaságnál és teljes kártalanítást kapnak.

A MÁV-Start pályafelújítással és jelentős kerékpárszállítási kapacitással készül a nyári menetrendre (fotó: Vörös Attila)

Az utasok új típusú jegyekkel találkozhatnak a nyári időszakban, például az e-Balaton és az e-Velence teljesen elektronikus jegyekkel, amelyeket az utasok a menetrendben @ jellel ellátott vonatoknál vehetnek igénybe és ezeknek a használatával a vonatjegy árából tizenöt százalékos kedvezmény kapható. A másik újítás a Balaton bérlet, illetve az úgynevezett balatoni füzetjegy, ami tíz darab jegyből áll. A Balaton bérlet a fővárosban élőket célozza, ugyanis Budapest és a Balaton közti utazáshoz lehet igénybe venni. A diákok számára pedig idén is elérhető a Vakáció bérlet (tizenöt, harminc, hatvan vagy kilencven napra), amelyet a diák igazolvánnyal rendelkezők az ország bármely pontján felhasználhatnak, a MÁV-Start és a GYSEV teljes belföldi hálózatán. Az előző évekhez hasonlóan a Balaton északi partjára idén is a Tekergő gyorsvonatokkal, a Kék hullám és a Katica sebesvonatokkal, a déli partjára pedig a Balaton expressz vonatokkal, a Déli/Parti és a Siófoki Flirt sebesvonatokkal lehet utazni. A Balaton északi partjára a legolcsóbban a Tekergő gyorsvonattal utazhatnak az érdeklődők, ugyanis erre a járatra nem kell gyorsvonati pótjegyet váltani, ráadásul ezek a vonatok nagy kapacitású kerékpár kocsikkal közlekednek. Az utastájékoztatás rendszerét ezekre a vonatokra építették fel.

Mivel június 16-án véget ér a vágányzár és ideiglenesen átadják a forgalomnak az egyébként 2018-ig felújítás alatt álló dél-balatoni vonal Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy szakaszát, valamint a Fonyód-Kaposvár vonalat, ezért a vasúttársaság mindenkitől azt kéri, hogy ezeken a szakaszokon csak és kizárólag a kijelölt vasúti átjárókban és a gyalogosforgalom számára kijelölt helyeken közlekedjen.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Titkos bunker Veszprémben, 150 éves fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban: ha Múzeumok Éjszakája, akkor MÁV–Volán-csoport is!

MÁV/iho   ·   2024.06.19. 16:10

Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.