Szombaton lesz a Gyermekvasút napja

iho   ·   2014.04.09. 13:50
gyerekvasut_01cim

A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton április 12-én, szombaton tartják a Gyermekvasút napját, ami egyben a Kisvasút napja is.

A Gyermekvasút napja – melyet hagyományosan minden évben április második szombatján rendeznek – egyúttal a Kárpát-medencei Kisvasutak Napjai című rendezvénysorozat évadnyitó rendezvénye is. A Kárpát-medencei Kisvasutak Napjai című rendezvénysorozatot a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány gondozza, melyet kezdeményezésükre 1995 óta minden évben megrendeznek.

Április 12-én, szombaton, az idén 85 éves, nemrég felújított nosztalgia-motorvonati szerelvénnyel is utazhatnak az érdeklődők. A kisvasút napi különvonat menetrend szerint 10:50 órakor indul Széchenyi-hegy állomásról Hűvösvölgy állomás felé, és Virágvölgy és Hárs-hegy állomáson a fotózni vágyók kedvéért pár perccel több ideig várakozik.

A gyermekvasutasok a Gyermekvasút napján színes programokkal, kiállításokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Lehetőség nyílik Hűvösvölgyben a Gyermekvasutas Múzeum és a Vontatási telep megtekintésére is. A Gyermekvasutas Múzeumban a kisvasút történetét bemutató kiállítás néhány héttel ezelőtt teljesen megújult; a vitrinekben számos újonnan előkerült korabeli újságcikk, dokumentum és fotó látható. A látogatás élményét pedig interaktív játékokkal és fényképezőparavánnal teszik érdekesebbé. A természetkedvelők túrával egybekötött erdőismereti foglalkozáson vehetnek részt. A Hárs-hegy állomásról induló séta az erdőn át tart majd Hűvösvölgy felé. Útközben szakavatott erdőpedagógus vezetésével ismerkedhetnek meg a környék erdőinek növény- és állatvilágával az érdeklődők.

A Kisvasút napjának ünnepélyes megnyitójára délelőtt 10 órakor Széchenyi-hegy állomáson kerül sor, ahol térzene várja az érkezőket. A rézfúvós zenét a Gyermekvasút nosztalgia-zenekara szolgáltatja.

A kisvasút napi különvonatra részvételi jegyet a rendezvény napján, a vonat indulása előtt, Széchenyi-hegy állomáson lehet váltani. A részvételi jegy felnőtteknek 1500 Ft, hat–tizennégy éves gyerekeknek 900 Ft. A hat éven aluli gyerekek számára a részvétel díjmentes. A részvételi jegy magába foglalja a kisvasút napi különvonaton való utazást, a kapcsolódó rendezvényeken való részvételt, valamint a Hűvösvölgyben fogyasztható ebédet. A kisvasúti napon az utolsó vonat Hűvösvölgyből 17:00 órakor indul.

* * *

Indóház Online - Hivatlan oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a holdon, a síneken vagy a sínek mellett, a tűzön vagy a vízen történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek