Szuperhosszú légijárat, még hosszabb előzményekkel

iho   ·   2014.10.01. 08:45
cim3

A kissé hangzatos címek olykor melléfognak: nem a világ legnagyobb repülőgépéről, hanem „csak” a legnagyobb utasszállítóról van szó, és nem a valaha volt leghosszabb járatról, hanem a most fenntartott leghosszabbról, de ettől még a hír értéke megmarad: a Qantas sikeresen teljesítette egyik A380-asával a Sydney–Dallas Fort Worth járatot.

A 13 ezer 800 kilométert leszállás nélkül, 15 óra alatt repülte le az ausztrál társaság egyik A380-asa, amelynek vezérsíkját a járatnyitás kedvéért kissé átalakították, a jellegzetes kenguru-sziluett ugyanis egy cowboy-kalapot is kapott a texasi érkezéshez.

Mint ahogy erről az iho/repülés már májusban beszámolt, a járat egyébként már 2011 óta működik, sőt, az oda úton lassan már egy éve eddig is ez volt a rekorder, de visszaúton szükséges volt egy közbülső üzemanyag-stop Brisbane repülőterén, vagyis az ausztrál kontinens keleti partvidékének északi részén, mert az amerikai kontinens felől nyugatra tartó gépeknek komolyabb ellenszéllel kell megküzdeniük, és a 747-400-as számára már ez meghaladta a lehetséges leszállás nélküli hatótávolságot. Tehát igazából az új rekorder nem a Sydney–Dallas-, hanem a Dallas–Sydney-repülés, amely ráadásul megintcsak az ellenszél miatt időben is hosszabb, átlag egy órával.

A 380-as a 747-esnél tíz százalékkal magasabb utaslétszám mellett is képes a járatot egy szakaszban lerepülni, köszönhetően annak, hogy a gépbe ilyenkor 323 ezer liter kerozint tankolhatnak, és mert mind a kiinduló, mind az érkezési reptéren elég hosszú pályák állnak rendelkezésre ahhoz, hogy az óriásgép óriási terheléssel felszálljon.

A Qantas 380-asa a típus-nyitójáraton gyakorlatilag tele volt, és ez 484 utast jelentett, 371-en az economy-osztályon, 35-en a Premium Economyn és 64-en businessen repülhettek, 14 személynek volt alkalma élvezni a szuperhosszú járatokon különösen értékes első osztályú körülményeket, az ide szóló jegyek ára egyébként 12-13 ezer dollár.

Dallas nem egyszerűen egy a lehetséges a nagy hatótávolságú desztinációk közül, hanem ausztrál szempontból az egyik legfontosabb, ugyanis az amerikai kontinens közepén fekvő repülőtérről bármelyik másik USA-beli nagyváros 3-4 óra alatt elérhető, tehát Fort Worth amolyan fordítókorongként, ideális átszállóhelyként szolgál az Államokba igyekvő ausztráloknak.

A Jumbókkal indult a vonal...

Ez magyarázza a járat sűrűségét is: heti hat alkalommal teszik meg az A380-asok ezt a nem kis utat. Ráadásul Fort Worth az egyik központi repülőtere a Oneworld-partner American Airlinesnak is, ami még logikusabbá teszi a desztináció-választást, innen ugyanis AA-gépekkel ötven codeshare-járatra tudnak átszállni a Qantas-utasok, ráadásul Kanada és Mexikó felé is.

Egyébként a jelenlegi rekordlista a Sydney–Dallas után úgy alakul, hogy a második leghosszabb járatot a Delta repüli Johannesburgból Atlantába 13 ezer 582 kilométerrel, a harmadik az Emirates Dubai–Los Angeles járata, 13 ezer 420 kilométerrel.

A 380-asok egy felszállásból, tíz százalékkal több utassal repülik a járatot

És akkor egy kis történeti áttekintés. A világ két leghosszabb, menetrend szerinti, közbülső leszállás nélküli járatát a Singapore Airlines repülte: tavaly októberben volt az utolsó Szingapúr–Los Angeles 17 órás nonstop, és tavaly novemberben az utolsó 19 órás, az északi póluson át repült Szingapúr–New York/Newark járat.

A városállam légitársasága ezeket a szuperhosszú vonalakat A340-500-asokkal repülte, amelyek csak business-osztályra és csak száz utasra voltak berendezve, noha a típus eredeti kapacitása több mint háromszáz ülőhely volt. Azonban a négy szomjas hajtómű és a mai kerozinárak mellett a járat 8000 dollár körüli jegyárak és megfelelő töltöttség mellett sem volt gazdaságosan üzemeltethető. A 340-eseket egyébként már nem gyártja az Airbus, mert a négyhajtóműves elrendezés négyszáz utas alatt ma már kifejezetten ráfizetéses megoldás, ahhoz képest, hogy hasonló kapacitást ma már a kéthajtóművesek is bőven kínálnak.

A korábbi rekorder a Szingapúr–New York volt, A340-500-assal

Kérdés, hogy a Singapore Airlines megpróbálja-e visszavenni az elsőbbséget a Qantastól a kéthajtóműves A350XWB segítségével, amelynek most fejeződött be a berepülése, és amelyből a légitársaság hetven példányt rendelt, amelynek hatótávolsága tipikus kétosztályos elrendezésben ugyan „csak” 14 ezer 350 kilométer, de megfelelő átalakítások és a hasznos teher csökkentése mellett ez nyilván kitolható majd. A Sydney–Dallas-vonal mindenesetre a 350-essel bőven lerepülhető.

A leghosszabb leszállás nélküli repülést utasszállítóval egyébként szintén a Qantas egyik gépe hajtotta végre, de ez egy speciális delivery-flight volt 1989-ben, vagyis utasok nélküli átvételi repülés, Londonból Sydneybe, 21 óra alatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.