Terminálleállás: újranyitás a forgalom függvényében

MTI   ·   2012.03.19. 14:47

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy az 1-es ideiglenes bezárásával a 2-es terminál utasforgalma minden bizonnyal meg is haladhatja a tavalyit ezen a terminálon. 2011-ben 6,6 millió utas vette igénybe a repülőtér 2. termináljának szolgáltatásait, az 1-es terminál pedig 2,3 millió utast szolgált ki. A Budapestre járatot közlekedtető légitársaságok ugyan növelik kapacitásaikat, több új járatot is indítottak, ez azonban a Malév utasforgalmának csak mintegy 80 százalékát fedi majd le.

Hardy Mihály hangsúlyozta, hogy a költözés konkrét ütemtervét még nem dolgozták ki minden részletében, a cél azonban az, hogy a jelenleg még az 1-esről üzemelő légitársaságok, és a kereskedelmi egységek is minél gyorsabban átkerüljenek a 2-es terminálra.

Az 1-es terminál átmeneti bezárása várhatóan 4-5 évig is eltarthat, az újranyitásról kizárólag az utasforgalom növekedésének függvényében születik döntés. A Budapest Airport kommunikációs igazgatója valószínűnek nevezte, hogy javarészt csak a repteret üzemeltető vállalat irodái maradnak a terminálépület két szárnyában.

Az 1-es terminál kereskedelmi bérlői közül számos cégnek vannak egységei a 2-es terminálon is, esetükben valamivel egyszerűbb lesz a költözés lebonyolítása, míg lesznek olyan cégek is az 1-es terminálon, amelyek kénytelenek lesznek egységeiket bezárni - tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy a Budapest Airport az elmúlt években 261 millió eurót költött a repülőtér fejlesztésére, ezen belül csak a SkyCourt, a 2-es terminál fejlesztése elérte a 100 millió eurót, 30 milliárd forintot.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.