Tíz éve Vásárhelyen

Vörös Attila   ·   2017.07.07. 21:15
80135hmvhely

A kétezres évek hódmezővásárhelyi nagyszülőlátogatásaiba általában beiktattam egy kis vonatfotózást is, főleg szép idő esetén. Így volt ez 2007 július hetedikén is, amikor a délelőtti tehervonatokat és pár személyvonatot délután vártam meg a Szeged–Békéscsaba vasútvonal mellett. A felhozatal nagyban hasonlított a ma is látható járművekhez: Csörgők, Uzsgyik, Szergejek, néhány vonaton Interpici-Bézé. Az MDmot-ok innen alig pár éve koptak ki, 2005-ben még biztosan lehetett Piroskát látni Vásárhelyen.

Komoly eleggyel érkezik a 232-es Szergej Orosházáról Vásárhelyre. Egy kocsi, de az legalább érdekes! A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila felvételeiből

A teherforgalmat rendszerint úgy szervezték, hogy reggel, délelőtt Szeged-rendező felől érkezett meg a tolatós Vásárhelyre, dél körül pedig Orosháza irányából. Ha a két vonatban voltak Vásárhelyen túlmenő vagonok, akkor azokat kicserélték, illetve a hódmezői állomáson tolattak a Szergejek. Ekkoriban már nem volt vásárhelyi tartalék, pedig egy évvel korábban még posztolt az 500-as Bobó az állomáson. Elfogyott ez is, mint a Púpos és az MD. Akadt azért egy bónuszvonat is: a 109-es Szergej egy Szeged–Békéscsaba viszonylatú tehervonattal robogott végig a 135-ös vonalon.

Ma már nincs rendszeres rakodás az állomáson, de sódervonatok, katonai szállítások akadnak. És a környék útépítései miatt anyagvonatok vagy épp hídelemeket szállító szerelvények járnak erre.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek