Több száz 737 Max-rendelés a láthatáron

iho/repülés   ·   2011.09.24. 09:10
K65420-3cim

Az igazi áttörő piaci sikerhez először az szükséges, hogy az újrahajtóművezett és aerodinamikai finomításokkal versenyképessé tett 737 Max-család végleges kialakításáról is döntsenek a közeljövőben. A típus fejlesztését még augusztusban jelentette be a Boeing (sokak szerint az A320neo páratlan népszerűségét látva), s eddig 496 megrendelést gyűjtött be öt megrendelőtől, köztük az American Airlinestól – az A320neo megrendeléseinek száma már meghaladja az 1200-at is.

Amiben bíznak: 737-7 Max <br>(fotó: Boeing)

A csaknem félezer megrendelés szép szám, ha azt tekintjük, hogy a tervezés korai fázisában gyűlt össze. A Boeing szerint ez egyértelműen a bizalom jele. Ezzel együtt még több megrendelés várható, ha az olyan kérdések is eldőlnek, mint például a 737 Max-család tagjainak hatótávolsága, maximális felszállótömege vagy éppen a hajtóművek mérete.

A maximális hatékonyság miatt minél nagyobb átmérőjű turbinalapátsorra lenne szükség, ezt viszont a típus híresen rövid futóműszárai és a talajtól számított kötelező minimális távolság behatárolja. Jelenleg 61 hüvelyk (155 centiméter) a hajtómű átmérője s a legvalószínűbbnek tartott kialakításban ez 66 hüvelykre, 168 centiméterre nőhet a gép jelentős (és költséges) átalakítása nélkül. Ebben az esetben még éppen nem lenne szükség a futóművek átalakítására, azaz meghosszabbítására.

Kapcsolódó hírek