Turkish Airlines: vegyes flotta, vegyes rendelés

iho/repülés   ·   2012.10.23. 09:00
cim

15 gép megrendelése, 5 opciós lekötés: a Turkish Airlines erősen terjeszkedik. A Boeing 777-esek megnövelt hatótávolságú 300ER-változatából az első hármat a társaság 2014-ben kapja meg a gyártótól, hetet 2015-ben, ötöt-ötöt 2016-ban és 17-ben, hangzik a megállapodás. A fix megrendelés listaáron 4,7 milliárd dollárt ér.

A Turkish néhány héttel ezelőtt ugyancsak 15 A330-asra kötött szerződést a konkurens európai gyártóval. A Turkish Airlines vezérigazgatója korábban jelezte, hogy a társaság célja szupernagy befogadóképességű A380-asok és B-747-esek beszerzése, amíg ezek a vásárlások megvalósulnak, addig időközi megoldásként rendelik a kéthajtóműves szélestörzsű A330-ast és B-777-est.

Mint arról korábban beszámoltunk, ennek a csúsztatott flottabővítésnek az az oka, hogy az igazi óriások megjelenésével meg kell várni az új isztambuli repülőtér felépítését.

Ugyanakkor zajlanak már a tárgyalások a keskenytörzsű flotta alapos kiegészítéséről is, a Boeing 737 MAX vagy az Airbus A320neo, netán a szélestörzsűekhez hasonlóan mindkét típus gazdagítja majd a középhatótávolságú gépek állományát.

Mint ahogy jelenleg is vegyes a 174 gépes flotta: a Flightglobal adatbázisa szerint 12 777-es és 21 A330-as, valamint hét A340-es repül a Turkish Airlines színeiben. A keskenytörzsűekből 75 A320-as és 59 B-737-es típuscsaládhoz tartozó gép üzemel a társaságnál.

Kapcsolódó hírek